Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Tízezer katonát von ki az év végéig Afganisztánból Obama

Az év végéig 10 ezer fővel csökkenti az Afganisztánban szolgálatot teljesítő katonáinak létszámát az Egyesült Államok - jelentette be szerdán Washingtonban Barack Obama amerikai elnök.

A jövő év nyaráig az elnök visszahívja a 2009 decemberben elrendelt csapaterősítésben részt vevő mind a 33 ezer katonát. Ezzel a csökkentés kezdeti szakasza befejeződik, és az amerikai csapatok a továbbiakban olyan ütemben fogják majd elhagyni Afganisztánt, amilyenben az ország biztonsági erői átveszik tőlük a védelmi feladatokat.

Barack Obama bejelentette, hogy jövő év májusában a NATO-országok és a többi szövetséges részvételével Chicagóban csúcstalálkozón vitatják meg az afganisztáni helyzetet és a további csapatcsökkentés ütemezését.

Zavart okozó csapás az al-Kaidára

Obama a csapatkivonás indoklásaként elmondta, hogy Amerikának sikerült súlyos, zavart okozó csapást mérni az al-Kaida vezetésére, és komoly veszteségeket okozni a táliboknak, akiket több erődítményükből kiszorítottak. Rámutatott, hogy az Egyesült Államok politikai rendezést szeretne elérni Afganisztánban, ezért az ország biztonsági erőinek és kormányának erősítése mellett részt vállal az afgán nép - beleértve a tálibok - megbékélését célzó kezdeményezésekben.

"Álláspontunk ezekkel a tárgyalásokkal kapcsolatban világos: ezeket az afgán kormánynak kell irányítania, amelynek fokoznia kell képességét, hogy meg tudja védeni a népét, és azoknak, akik részesei akarnak lenni egy békés Afganisztánnak, szakítaniuk kell az al-Kaidával, fel kell hagyniuk az erőszakkal, és be kell tartaniuk az afgán alkotmányt" - jelentette ki az elnök hozzátéve, hogy részben a katonai erőfeszítéseknek köszönhetően az amerikai kormány bízik a haladásban.

Barack Obama kifejezte szándékát, hogy a terrorizmus elleni harcban továbbra is együttműködjön Pakisztánnal. Az elnök elmondta, hogy Irakból, ahol az amerikai haderő befejezte harci küldetését, eddig 100 ezer katonát vontak ki.

Obama bejelentése előtt néhány órával David Cameron brit miniszterelnök arról tájékoztatott közleményében: teljes mértékben egyetért Obama helyzetértékelésével, azzal, hogy előrehaladás történt a biztonság megteremtésében, s hogy a csapatleépítés ellenére állandó nyomás alatt lehet tartani az afganisztáni lázadókat. Cameron megismételte, hogy 2015 után brit katonák nem lesznek Afganisztánban. (MTI)

Az Egyesült Államok jövőbeni katonai stratégiájával kapcsolatban kijelentette, hogy Amerikának, miként korábbi nemzedékeknek, vállalnia kell egyedülálló szerepét a történelemben.

"Ott, ahol fenyegetve vagyunk, erővel kell válaszolnunk - ám ha ez az erő irányítható, nem szükséges nagy hadseregeket külföldre vezényelnünk. Ha ártatlanokat mészárolnak le és veszélybe kerül a globális biztonság, nem kell majd aközött választanunk, hogy tétlenül álljunk-e, avagy egyedül cselekedjünk. Ehelyett meg kell szerveznünk a nemzetközi fellépést, ahogy azt Líbia esetében tesszük, ahol egyetlen katonánk sincs a hadszíntéren, hanem támogatjuk a szövetségeseinket a líbiai nép megvédésében, és lehetőséget adunk a számukra, hogy maguk határozzák meg a sorsukat" - jelentette ki Barack Obama. Hangsúlyozta, hogy az önrendelkezés elvét támogatva Washington, a saját ideáljainak is megfelelve, támogatni fogja a demokráciára törekvő arab forradalmakat.

Obama befejezésül aláhúzta, hogy Amerika, amely az elmúlt évtizedben a hatalmas államadóssága és gazdasági nehézségei ellenére is 1000 milliárd dollárt költött háborúkra, most az otthoni építkezésre fog összpontosítani.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×