Pedro Passos Coelho vasárnap este, a választási győzelmet bejelentő beszédében leszögezte: biztosítani akar mindenkit, aki külföldről követi az eseményeket, hogy Portugália nem akar teherré válni azon országok számára, amelyek most hitelt nyújtanak számára kötelezettségei teljesítéséhez.
Portugáliában azért írtak ki előre hozott választásokat, mert az előző, szocialista kormány lemondott, miután a parlament elutasította az újabb gazdasági megszorító csomagtervet. A kemény megszorítás a 78 milliárd eurós nemzetközi pénzügyi segély feltétele.
A nemzetközi adósságcsapdába keveredett portugál kormány április 7-én kért segítséget az Európai Uniótól (EU) és a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), és májusban állapodott velük a három évre szóló mentőcsomag részleteiről.
A hitelprogram elemei közé tartozik az államháztartási hiány leszorítása a bruttó hazai termék (GDP) mértékének 3 százaléka alá 2013-ra, egy ambiciózus reformprogram az egészségügy, a közigazgatás, a foglalkoztatás, a szolgáltatások területén, a privatizációs program, valamint a bankok tőkeerejének megszilárdítása. Ezeket az intézkedéseket a portugál kormány május elején jelentette be.
A 78 milliárd euróból az EU 52 milliárdot áll. Az EU két erre illetékes alapja, az Európai Pénzügyi Stabilitási Mechanizmus (EFSM) és az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) 26-26 milliárd eurót hitelez Portugáliának, három év alatt.
Az IMF hitelkerete 26 milliárd eurós, és szintén három évre szól. Portugália az idén összesen 12,6 milliárd eurót kap az IMF-től. Az IMF a kiterjesztett alapeszközéből (EEF) nyújtja a hitelt. Ez abban különbözik az IMF szokásos készenléti hitelkeretétől (SBA), hogy a futamideje tipikusan három év, amit négy évre meg lehet hosszabbítani, a visszafizetésre pedig négy és fél és tíz év közötti időt adnak. A készenléti hitel normális futamideje viszont egy, legföljebb két év, és három és egynegyed évtől öt évig terjedő idő alatt kell törleszteni. Ugyanakkor a kiterjesztett alapeszköz gazdaságpolitikai követelményei és feltételei szigorúbbak, mint a készenléti megállapodáséi.
Nincs más megoldás: jöhet a negyedik fény a közlekedési lámpákon