eur:
395.6
usd:
371.85
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Az ember tragédiája: befejezés előtt Jankovics Marcell rajzfilmje

Amint megérkezik az utolsó megpályázott mintegy 20 millió forint, egy hónapon belül befejezi Az ember tragédiája rajzfilmváltozatát Jankovics Marcell. A műből részletek már a közelgő Magyar Filmszemlén láthatóak lesznek.

A filmrendező Szegeden elmondta: reményei szerint napokon belül kedvező válasz érkezhet a hiányzó pénz ügyében. Hozzátette: a képi anyag már teljesen elkészült, a pénz megérkeztével pedig megkezdődhet az alkotás hanganyagának újrakeverése és felvétele, valamint az utómunkálat.

Jankovics Marcell egy szerda esti szegedi előadáson elmondta: két hete vágták össze egésszé Madách Imre művének tizenöt színjét. A magyar mellett feliratos angol változat is készül, emellett vannak tervek az angol nyelvű verzióra is, amelyet Jeremy Irons mondana alá. Ez érdekes kihívás lehet, hiszen alapvetően három hangra készült a munka - tette hozzá a Kossuth-díjas rajzfilmrendező.

Mint elmondta, a rajzfilm ötlete még 1983-ban fogalmazódott meg benne, a forgatókönyvet akkor készítette el. A munkálatok hat évvel később kezdődtek, még állami finanszírozásból. A forgatás 1992-93-ban pénzhiány miatt állt le, majd a művész 1998-2001 között az Ének a csodaszarvasról című sorozata miatt szüneteltette a film munkálatait.

Az alkotás költségvetése - miután a film 22 éve készül - már nem meghatározható - fogalmazott Jankovics Marcell. Szerinte saját vagyonából mintegy 80 millió forintot költött a rajzfilmre, amelynek eddigi munkálatait emellett állami-, pályázati és szponzori pénzekből fedezték.

A rajzfilm 155 perces végleges változata valószínűleg csak DVD-n kerül forgalomba. Az alkotó kiemelte: nem is mozira tervezte, hiszen már húsz évvel ezelőtt is megállítható, visszajátszható és hosszú alkotást tervezett, akkor videóra és televízióra. Először azt a három színt dolgozta fel, amely a Falanszter, az Űr, illetve az Eszkimók földjének világáról szól.

"Nem az a feladatom, hogy a szavakat képekbe rakjam át, mert az a legszánalmasabb dolog. Az a cél, hogy tartalmi kiegészítő képek készüljenek, amelyek egyenértékűek a szöveggel. Az egészet Mozart Requiemje köti össze" - magyarázta a rendező.

Kitért arra, hogy mindig is kortalannak érezte Madách mondanivalóját, mivel az életben való küzdelem soha nem veszti aktualitását. Jankovics szerint a 21. század rákfenéje a passzivitás, a facebookolás, blogolás pedig az emberi kapcsolatok és az élet pótlása. Úgy vélte, a fiatalok most szívódnak be egy álvilágba, és hiába ülnek egymás mellett, akkor is telefonon beszélnek, interneteznek és nem egymással, egymásról társalognak.

A rajzfilm részleteit a következő hetekben több helyen bemutatják majd. A londoni részt május elején a 42. Magyar Filmszemle közönsége láthatja.

Jankovics Marcell 1941-ben született Budapesten. Kapcsolata a magyar népművészettel és néprajzzal egész művészetére jellemző. Ezt példázza a Magyar népmesék és a Mondák a magyar történelemből című sorozat, a János vitéz vagy a Fehérlófia című filmje.

A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) Bizottságának elnöki tisztét is betöltő alkotó 1974-ben Balázs Béla-díjat, 1978-ban Kossuth-díjat kapott, 1984-ben érdemes művész lett. Sisyphus című filmjét 1975-ben Oscar-díjra jelölték. Jankovics Marcell 1977-ben Cannes-ban elnyerte az Arany Pálmát Küzdők című filmjével, a Fehérlófia pedig 1984-ben Los Angelesben megkapta a minden idők legjobb rajzfilmjének járó díjat.

Címlapról ajánljuk

Újabb részletek az idősek jogosítványáról

A Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont (KAV) tájékoztatása szerint 2021-ben 93 680 fő tett sikeres B kategóriás vizsgát, 2022-ben pedig 99 174-en, közöttük igen magas korú jelentkezők is.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 19. 06:52
×
×
×
×