A "polgármester vizének" nevezett csapvíz népszerűsítésére két éve indult kampány a lagúnák városában a katolikus egyház kezdeményezésére. A városvezetés által gyorsan felkarolt program célja a hulladékmennyiség csökkentése és a város karbonlábnyomának mérséklése.

Az ötlet furcsán hangozhat, hiszen Velence csatornái legalább annyira híresen koszosak mint szépek. Az igazság azonban az, hogy az észak-olasz város sok más itáliai településhez hasonlóan nagyrészt természetes forrásokból nyeri ivóvizét.

Velence történelmi városközpontjában az utcaseprők reggel 6 és 8 óra között takarítják az utcákat, majd kézikocsikra pakolják a hulladékot, ami fejenként és naponta 2,4 kilogrammnak felel meg átlagban. Ez több mint kétszerese a régiós átlagnak, ami elsősorban a turisták nagy számával magyarázható. Az utcaseprők hetente kétszer külön "fordulóban" csak műanyag hulladékot gyűjtenek, annyira sok van belőle.

A program hatására némi javulás mutatkozik az eldobott műanyag hulladék mennyiségében: 2008 második felében, a program indulásakor még 260 tonnát gyűjtöttek, 2009 második felében viszont már csak 237-et, ez 12 százalékos javulást jelent. Nőtt a rendszeresen csapvizet fogyasztók aránya is: 2007 és 2009 között 13 százalékponttal.

A szeméttermelés mellett a műanyag palackok másik hátránya, hogy előállításuk szén-dioxid-kibocsátással jár: 25 PET-palack legyártása több mint 2 kilogramm szén-dioxiddal terheli a légkört, hozzájárulva a klímaváltozáshoz.

Velence mellett Firenze is hasonló programot indított be - az Arno-parti városban nyolc ivókutat állítottak fel a közelmúltban -, s más olasz nagyvárosok, így Milánó, Torinó és Bologna katolikus egyházkerületei is fontolgatják a velencei példa átvételét.

Az olaszok átlagosan 194 liter palackozott vizet fogyasztanak évente, ezzel a világ élvonalába tartoznak.