Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária

Ahmadinezsád bűnnek nevezte Carla Bruni sértegetését

Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök bűnnek nevezte egy vasárnapi interjújában azt, hogy egy iráni újság a napokban erkölcstelennek minősítette és prostituáltnak titulálta Nicolas Sarkozy francia elnök feleségét.

A szélsőségesen konzervatív Kajhan napilap nemrég ezzel igyekezett lejáratni a francia first lady augusztus 23-i nyílt levelét, amelyben kiállt egy házasságtörés és gyilkosság vádjával megkövezésre ítélt 43 éves, kétgyermekes iráni asszony védelmében.

Az ilyes sértés "ellentétes a vallással". "Ez bűn, rosszabb a bűnnél is. Ha valóban létezik igazságszolgáltatás, akkor (e bűn) elkövetőit bíróság elé kellene állítani. Megsértheti-e egy európai elnök feleségét egy médium? Milyen iszlám engedi ezt meg?" - tette fel költői kérdéseit egy kormánypárti napilapnak nyilatkozva Ahmadinezsád anélkül, hogy kiejtette volna akár Bruni, akár az iráni újság nevét.

Ramin Mehmanparaszt iráni külügyi szóvivő már rögtön a Kajhan-cikk megjelenése után közölte: a kormány "nem helyesli" azokat a sértéseket, amelyekkel egyes iráni médiumok illették Sarkozy feleségét. "Bírálhatják egyes országok ellenséges politikáját vagy országok vezetőinek magatartását, de ne használjanak sértő szavakat" - mondta.

Az iráni sajtó nagy része egyébként tartózkodott attól, hogy kövesse Carla Bruni bírálatában a Kajhant, amelyet Iránban is rendszeresen bíróság elé idéznek durva szóhasználatáért.

Címlapról ajánljuk
Nem az a baj, hogy kevés a fa – csapdába sétál Budapest a Főkert szerint

Nem az a baj, hogy kevés a fa – csapdába sétál Budapest a Főkert szerint

A budapesti fák akár harmadát is komolyan veszélyeztetheti a klímaváltozás a következő 15 évben – derül ki egy friss elemzésből. A forróbb, szárazabb nyarak, a vízhiány és a városi környezet egyre nagyobb terhet jelent a növényzetnek – erről beszélt az InfoRádióban Dezsényi Péter, a BKM Főkert Kertészeti Divízió igazgatója.

Magyar Péter: három évtizede nem látott komplexitású, nehézségű munka zajlik

Szombat megkezdődött a két nyolcvanméteres bárka – amelyeket egy-egy 5 tonnás horgonnyal rögzítettek – elsüllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében. Közben honvédségi helikpoterek betonkockákat emelnek a vízbe. Magyar Péter miniszterelnök, Gacsályi József, az Országos Vízügyi Főigazgatóság műszaki főigazgató-helyettese és Kádár Pál, a Védelmi Igazgatási Hivatal főigazgatója a helyszínen adott tájékoztatást a művelet részleteiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Látszatintézkedéssel takargatják a bajt? Rákkeltő anyagok szivárognak a Dunába Budapesten

Látszatintézkedéssel takargatják a bajt? Rákkeltő anyagok szivárognak a Dunába Budapesten

A Duna augusztusi rekordalacsony vízállása miatt ismét a felszínre kerültek a volt Óbudai Gázgyár területén elásott rákkeltő, mérgező anyagok. Bár a terület tulajdonosa, az MVM megkezdte a kárelhárítást, a szakértők szerint ez csupán tüneti kezelés, amely nem akadályozza meg a folyó folyamatos szennyezését. A mintegy 200 ezer tonnányi szennyezett talaj végleges kármentesítése továbbra is várat magára, miközben az érintett szereplők a legmegfelelőbb technológiáról és a felelősségvállalásról vitatkoznak - jelentette a Telex.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×