Infostart.hu
eur:
386.12
usd:
331.89
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Egy titokzatos látogatás Kínában

Többnapos, titokzatos kínai látogatásának utolsó állomását, az északkeleti Harbin városát kereste fel hétfőn Kim Dzsong Il észak-koreai vezető. Egyes források szerint gépkocsival, egy másik szerint vonattal utazott.

Pontosabban meg nem nevezett dél-koreai források szerint a 68 éves Kim és az általa vezetett delegáció egy csaknem 30 limuzinból álló konvojjal hétfőn - helyi idő szerint kora délután - már el is hagyta a várost, mégpedig az észak-koreai határ irányába.

A Yonhap dél-koreai hírügynökség viszont úgy tudja, hogy az észak-koreai vezető és kísérete vonaton utazott el Harbinból. A harbini pályaudvar egyik tisztségviselője elmondta, hogy a térségben a vonatok egy-két órát késnek, de azt nem árulta el, hogy miért.

A múlt csütörtök óta tartó látogatásról az észak-koreai, illetve a kínai fél semmit nem közölt, így a hírügynökségek többnyire dél-koreai forrásokra hivatkozva számoltak be a vizitről, így egyebek között arról, hogy az utóbbi időben állítólag sokat betegeskedő Kim először Csilin (Jilin) tartomány azonos nevű városában, majd Csangcsunban (Changchun) járt. Feltételezések szerint ez utóbbi városban találkozott vendéglátójával, Hu Csin-tao (Hu Jintao) kínai elnökkel.

Dél-koreai sajtóforrások szerint Kim Dzsong Il kínai látogatásának fő célja az észak-koreai utódlás előkészítése és ezzel összefüggésben az utódnak kiszemelt legkisebb fia, az útra állítólag őt elkísérő Kim Dzsong Un bemutatása volt. Kína Észak-Korea legfontosabb szövetségese, ezért az utód támogatása rendkívül fontos Phenjan számára. Szeptemberben kongresszust tart a hatalmon lévő Koreai Munkapárt, és minden bizonnyal szentesíti az apai akaratot.

Az út utolsó állomásáról, Harbinról az idézett források csupán annyit közöltek, hogy Kim Dzsong Il a városban apja, Kim Ir Szen "nyomdokaiban" járt, a korábbi észak-koreai vezető ugyanis annak idején itt folytatott gerillaharcot a japán gyarmati megszállás ellen.

A látogatásnak - mint néhány dél-koreai lap írta - az utódlás előkészítésén kívül volt egy másik célja is. Eszerint Kim Dzsong Il igyekezett kínai támogatást szerezni az országát sújtó, hatalmas áradások okozta károk felszámolásához, és általánosságban a gazdasági kapcsolatok erősítéséről tárgyalt.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Ukrajna új korszakot nyitna a frontvonalon, Zelenszkij szükségállapotot hirdetett – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Ukrajna új korszakot nyitna a frontvonalon, Zelenszkij szükségállapotot hirdetett – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Az ukrán parlament szerdán a 34 éves Mihajlo Fedorovot nevezte ki védelmi miniszternek, azzal a céllal, hogy technológiai innovációval erősítse meg a hadsereget a közel négy éve tartó háború újabb nehéz szakaszában. Feladata lesz gyors döntéseket hozni az ország légterének védelme, a frontvonal ellátásának megerősítése és az orosz előrenyomulást megállító technológiai megoldások bevezetése érdekében. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szükségállapotot hirdetett az energiaszektorban, miután az orosz támadások miatt Kijevben százezrek maradtak áram, fűtés és víz nélkül a fagyos hidegben - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×