eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 4. péntek Ferenc

A manilai túszejtő elengedett hat embert a huszonötből

A manilai túszejtő elengedett hat embert az általa fogva tartottak közül, akik a korábbi értesüléssel ellentétben nem 22-en, hanem 25-en voltak, és zömmel nem dél-koreai, hanem hongkongi turisták - közölték hétfőn különböző hivatalos források.

Az állásából elbocsátott rendőr már több mint három órája a hatalmában tartotta a turistákat, amikor elengedett közülük hatot, ezek között is három gyermeket. A fogságában van még 16, hongkongi illetőségű kínai állampolgár, valamint három Fülöp-szigeteki, köztük az idegenvezető. A rendőrség egyelőre tárgyal a túszejtővel - mondta egy rendőrségi tisztségviselő, illetve a buszt üzemeltető Hong Thai Travel hongkongi utazási iroda egyik illetékese.

Címlapról ajánljuk
Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

Továbbra is nyomás alatt vannak a világ tőkepiacai, a befektetők elsősorban az Irán és Izrael közötti konfliktusra figyelnek. Csütörtökön eséssel fejezték be a kereskedést az európai és az amerikai tőzsdék, ma ehhez képest már emelkedés látszott Európában, és az amerikai tőzsdék is feljebb kerültek. Az EU kínai elektromos autók büntetővámjával kapcsolatos döntésére emelkedett az európai autók részvényárfolyama, a hangulatot a délután megjelent, vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat is javította.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. október 4. 21:32
×
×
×
×