Infostart.hu
eur:
363.5
usd:
315.34
bux:
150022.25
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Nyolc hónap után távozik a japán kormányfő

Hivatalosan bejelentette lemondását Hatojama Jukio japán kormányfő szerdán Tokióban pártja, a balközép irányzatú Japán Demokrata Párt (DPJ) vezetői előtt. A tavaly szeptember 16-án hivatalba lépett, 63 éves japán kormányfő népszerűsége a mélypontra, alig 17 százalékra zuhant azt követően, hogy ígéretével ellentétben nem állapodott meg az Okinava szigetén működő amerikai támaszpont áthelyezéséről.

Hatojama elismerte, hogy a pénzügyi botrányok és okinavai bázis ügye késztette lemondásra, de megerősítette azt a véleményét, hogy a japán-amerikai biztonsági együttműködés alapfeltétele a térség békéjének.

A hétvégén az új amerikai-japán támaszpontszerződés miatt kilépett a kormánykoalícióból a Japán Szociáldemokrata Párt, azzal érvelve, hogy Hatojama Jukio kormányfő nem teljesítette azt a választási ígéretét, hogy a támaszpontot elköltöztetik a szigetről, s ezért le kell mondania hivataláról.

A posztjáról alig nyolc hónap után távozó kormányfő közlése szerint vele együtt lemond Ozava Icsiro, a DPJ főtitkára is. Pártforrások szerint a DPJ "napokon belül" új vezért választ - tette hozzá. Elemzők értékelése szerint a posztra Kan Naoto jelenlegi pénzügyminiszternek van komoly esélye.

A tavaly szeptemberben az előre hozott választások nyomán megalakult kabinet vezető erejének, a balközép irányzatú Japán Demokrata Pártnak (DPJ) 310, a szociáldemokratáknak pedig hét helye van a 480 tagú alsóházban, míg a 242 tagú felsőházban a szociáldemokraták öt, Hatojama pártja és többi szövetségese pedig 122 mandátummal bír.

Július 11-én azonban felsőházi választásokat tartanak, és a DPJ-nek alig több mint egy hónapja van arra, hogy visszaszerezzen valamennyit megtépázott népszerűségéből. Bár a felsőház jelentősége és politikai súlya kisebb, mint az alsóházé, a kormánykoalíció elveszítheti többségét, ami pedig akadályozhatja a törvények elfogadásának menetét.

Hatojama négy év alatt a negyedik japán kormányfő a sorban, aki úgy távozik posztjáról, hogy egy évet vagy annál kevesebbet töltött a miniszterelnöki bársonyszékben.

Az okinavai Futenma bázison az 1960-as biztonsági paktum alapján a Japánban állomásozó mintegy 47 ezer amerikai katona több mint fele teljesít szolgálatot. A május végén aláírt, a 2006-os szerződéssel gyakorlatilag azonos megállapodás értelmében a jelenleg Okinava déli részén, egy városi agglomeráció kellős közepén elhelyezkedő amerikai támaszpontot a sziget egy kevésbé sűrűn lakott északi városa, Nago közelébe költöztetik át. Egyes katonai kiképző létesítményeket az Okinavával szomszédos Tokunosima szigetre, vagy akár Japánon kívülre helyezhetnek át.

Címlapról ajánljuk

Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató

A Paksi Atomerőmű vízállás miatt kialakult nehéz helyzetének kezelését tartja fókuszban a kormány, ennek megfelelően a Duna partján fekvő város témájában tartotta első heti tájékoztató sajtótájékoztatóját a hétközi kormányülést követően a kabinet. Részletesen szó volt a dunai kőrakás menetéről, a bárkák leereszthetőségéről, a romániai és az osztrák tanulságokról és az összefogás szereplőiről, felelőseiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×