Infostart.hu
eur:
365.35
usd:
316.74
bux:
0
2026. augusztus 11. kedd Tiborc, Zsuzsanna

Elzavarták Timosenkót és kormányát

Az ukrán parlament szerdán megvonta a bizalmat Julija Timosenko miniszterelnöktől és kormányától.

A 450 fős törvényhozásban 243 képviselő szavazott a kabinet ellen.

A parlamentben ezután még intenzívebb lesz az alkudozás az öt fő frakció között egy kormányzó koalíció megteremtéséért. Viktor Janukovics, aki közel egy hónapja győzött az elnökválasztáson, egyelőre nem tudott többséget szerezni a törvényhozásban.

Ukrajnának nagy szüksége van egy stabil kormányra, hogy megküzdjön a súlyos gazdasági válsággal, amely szinte fizetésképtelenné tette az országot. Az alkotmány szerint korlátozottak az államfő jogkörei, és parlamenti többség szükséges ahhoz, hogy hatékony legyen a kormányzás.

Olekszandr Jefremov, az orosz ajkú lakosság nevében politizáló Régiók Pártjának (RP) helyettes frakcióvezetője azt mondta, hogy nem kell sietni a koalíció megalkotásával. Véleménye szerint ezen vagy a jövő héten már befejeződik a koalíció megteremtése.

A hatalomból távozó Timosenko kedden azt mondta: azt a célt tűzi maga elé, hogy egységbe tömörítse az ukrán nemzeti-demokrata erőket. Felszólította egyben támogatóit, hogy március 9-én nagygyűlésen emlékezzenek meg a nagy ukrán költő, Tarasz Sevcsenko születésének 196. évfordulójáról, amelyen ő, Timosenko már az ellenzék vezéreként ismerteti programját.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Lakatos Mónika az Arénában: van, ami a sok időjárási rekordnál is érdekesebb ebben a nyárban

Több abszolút időjárási rekord is megdőlt júniusban és júliusban Magyarországon, de történt a rekordoknál is érdekesebb, ugyanakkor riasztóbb változás is az időjárásunkban – mondta Lakatos Mónika, a HungaroMet éghajlatkutatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
inforadio
ARÉNA
2026.08.11. kedd, 18:00
Lakatos Júlia
a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×