Infostart.hu
eur:
362.98
usd:
325.87
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Két-háromszáz al-Kaida-tag lehet már Jemenben

z al-Kaida terrorhálózat két-háromszáz tagja lehet már Jemenben, és elképzelhető, hogy számos olyan merényletet terveznek, amilyet egy nigériai fiatalember kísérelt meg néhány nappal ezelőtt egy amerikai utasszállító repülőgép ellen - mondta a BBC-nek nyilatkozva az arab ország külügyminisztere.

Abu Bakr al-Kirbi az alkalmat felhasználva kérte a nemzetközi közösséget, hogy segítsen felkészíteni országa biztonsági szolgálatait a terroristák elleni harcra. Úgy ítéli meg, hogy Szanaának és a nyugati országoknak javítaniuk kell együttműködésüket a hírszerzés terén, és ezáltal az afrikai országok is jobban nyomon tudnák követni a terroristagyanús emberek mozgását. Név szerint az Egyesült Államokat, Nagy-Britanniát és az Európai Uniót említette mint amelyek "sokkal többet" segíthetnének Jemennek a terrorizmus elleni küzdelemben. "Több kiképzésre, felszerelésre, közlekedési eszközre van szükségünk" - mondta.

A szanaai külügyminisztérium kedden közölte, hogy december elején még Jemenben volt a nigériai férfi, aki pénteken megkísérelte a merényletet a Hollandiából Detroitba tartó gépen. Az al-Kaida jelentkezett annak kitervelőjeként, és a nigériai már közvetlenül elfogása után azt mondta, hogy a terrorszervezet megbízásából cselekedett.

Címlapról ajánljuk
Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

Eltűnhet a természetes Balaton? Egyre nagyobb a felháborodás

A balatonberényi védett nádas elpusztítása újabb figyelmeztetés, hogy a tó ökoszisztémájának védelme továbbra sem élvez elsőbbséget a magánérdekekkel szemben. Az S.O.S. Balaton kampány azt várja a kormánytól, hogy rendeljen el átfogó vizsgálatot a Balaton természetes partjainak megóvása érdekében, szükség esetén akár már engedélyezett vagy megkezdett beruházások leállításával. Az InfoRádió Horányi Tibort, a Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének alelnökét kérdezte.

Krakkói lövöldözés: megszólalt a magyar külügyi tárca

A szombaton történt krakkói fegyveres támadás halálos áldozatai között nincs magyar állampolgár a Külügyminisztérium közlése szerint.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×