Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Tenger alatti vulkánkitörést figyeltek meg tudósok Szamoa közelében

A tenger alatt 1200 méteres mélységben figyeltek meg vulkánkitörést amerikai tudósok a Csendes-óceánban, Szamoa közelében. A víz alatti robot által az olvadt lávabuborékokról májusban készített felvételeket egy San Francisco-i konferencián mutatták be.

Bob Embley, az amerikai óceán- és atmoszférakutató hivatal munkatársa szerint a jelenség víz alatti tűzijátékhoz hasonlított. Mivel a víznyomás ilyen nagy mélységben csökkenti a kitörés erejét, a robot néhány méternyire tudta megközelíteni a természeti jelenséget.

A kutatók reményei szerint az elkészített képek, a megszerzett adatok és az elvégzett vizsgálatok még több információval szolgálnak majd a földkéreg keletkezését illetően. Ezen kívül azt is segíthetnek megérteni, hogyan képesek különböző élőlények extrém körülmények között életben maradni, illetve szaporodni.

A felvételen vörösen izzó lávabuborékok láthatóak, amelyek kilökődnek a vulkánból, nyomukban füstszerű kénfelhővel. A hideg vízzel találkozó láva szinte azonnal megdermed, az így keletkező fekete kőzet pedig lesüllyed a tengerfenékre.

Kutatók szerint ez az első eset, hogy láthatták, hogyan keletkezik a bononit nevű kőzet, amelynek eddig csupán legalább egymillió éves mintáit tudták elemezni, többnyire régen kialudt vulkánokat vizsgálva.

Hubert Staudigel, a San Diegó-i Scripps óceanográfiai intézet vulkanológusa szerint korábban is készült filmfelvétel tenger alatti vulkánkitörésekről, de a mostani felvétel új, izgalmas tudományos kutatásokat indít el.

A Föld vulkáni tevékenységének mintegy 80 százaléka víz alatt zajlik.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×