Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Elfogatóparancs az izraeli külügyminiszter ellen

Háborús bűnök vádjával elfogatóparancsot adott ki egy brit bíróság Cipi Livni volt izraeli külügyminiszter ellen, aki azonban végül lemondta múlt hétvégi nagy-britanniai látogatását - jelentette a The Guardian című brit napilap internetes kiadása.

A bíróság a tavaly december végén-január elején lezajlott Gázai övezeti harcok palesztin áldozatait képviselő ügyvédek kérésére adta ki az elfogatóparancsot, amelyet végül visszavont, miután Livni nem utazott el Nagy-Britanniába - értesült a lap.

A volt külügyminisztert Londonba várták volna vasárnap a Zsidó Nemzeti Alap kongresszusára. Az ellenzéki Kadima párt elnökének hivatala azt közölte, hogy Livni már két héttel ezelőtt úgy döntött, nem utazik el a brit fővárosba. A jelek szerint az elfogatóparancsot kérelmező ügyvédek erről nem tudtak, amikor múlt héten a londoni bírósághoz fordultak.

A brit külügyminisztérium közölte: sürgősen vizsgálatot indít az ügyben. "Az Egyesült Királyság mindent megtesz a közel-keleti béke elősegítése érdekében és elkötelezett az Izraelhez fűződő stratégiai partnerség mellett. Ennek érdekében szükséges, hogy az izraeli vezetők az Egyesült Királyságba látogathassanak" - olvasható a tárca közleményében.

Livni az izraeli kormány volt tagjaként kulcsfontosságú szerepet játszott a Gázai övezet ellen indított Öntött Ólom nevű, háromhetes izraeli offenzívában. Jogvédő csoportok és ENSZ-megbízottak azt állítják, hogy a zsidó állam háborús bűnöket követett el a hadművelet során, amely több mint ezer palesztin emberéletet követelt.

Szeptemberben palesztin csoportok legutóbb Ehud Barak izraeli védelmi miniszter ellen nyújtottak be letartóztatási kérvényt Nagy-Britanniában ugyancsak háborús bűnök vádjával. Egy londoni bíróság akkor ezt elutasította, arra hivatkozva, hogy Barak diplomáciai mentességet élvez.

Palesztin csoportok évek óta próbálkoznak azzal, hogy elérjék izraeli vezetők bíróság elé állítását olyan országokban, ahol eljárást lehet indítani és ítéletet lehet hozni olyan gyanúsítottak ellen is, akik más országban követtek el bűncselekményt.

Tavaly februárban Doron Almog nyugalmazott izraeli vezérőrnagy ellen adtak ki letartóztatási parancsot Nagy-Britanniában egy emberi jogi csoport feljelentése alapján. A londoni Heathrow repülőtér felé tartó Almogot azonban értesítette a londoni izraeli katonai attasé a rá váró rendőrök jelenlétéről, és a tábornok nem szállt ki a repülőgépből, hanem azonnal visszatért Izraelbe.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Donald Trump tetszésén múlik, hogy segíti-e egyáltalán Ukrajnát – szakértő a Starlink lassításának hátteréről

Egybehangzó beszámolók szerint kedden minden előzetes figyelmeztetés nélkül Elon Musk űripari cége, a SpaceX korlátozni kezdte a Starlink működését Ukrajna számára, ami komolyan csökkentette a hadsereg képességeit. És bár a legújabb híradások szerint a szolgáltatás már helyreállt az ukrán hadseregnél, a korlátozás komoly kérdéseket vetett fel. Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő a részletekről is beszélt az InfoRádióban.

Magyar Péter értékelte a csúcsot: „volt minden, vétófenyegetés, kiabálás” – de elégedett

Elégedettségét fejezte ki Magyar Péter miniszterelnök pénteken Brüsszelben, mert – a közösségi oldalán megosztott videóüzenete szerint – az uniós csúcstalálkozó két napja alatt „minden, a hazánk szempontjából fontos ügyben sikert értünk el”, minden fontos kérdésben győzött a magyar érdek.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Bejelzett a félelemindex, nagyon beütötték az amerikai tőzsdéket

Visszatértek a vevők az ázsiai tőzsdékre a csütörtöki technológiai eladási hullám után, újra emelkedtek a chipgyártók részvényei. A dél-koreai Kospi 3,3 százalékot emelkedett az előző napi közel 8 százalékos zuhanás után, a japán Nikkei 1,7 százalékot erősödött. A vártnál magasabb amerikai infláció és az erős fogyasztás miatt a befektetők arra számítanak, hogy jöhet az újabb Fed szigorítás, a figyelem az októberi kamatemelés helyett egyre inkább decemberre terelődik. Az európai kereskedésnek támaszt adott az ázsiai felpattanás, enyhe pluszban álltak meg a tőzsdék, köztük a BUX is. Indonézia kimaradt a javuló hangulatból, a jakartai tőzsde több mint 11 százalékot zuhant az MSCI által javasolt piaci átsorolás hírére. Az Egyesült Államokban viszont újra itt az AI- és chip-para, ami lerántotta az indexeket a kereskedésben, egyre aggasztóbbak a CDS-felárak, ami miatt már a félelemindex is bejelzett. Nap végére még az olajárak is kilőttek az ukrajnai és közel-keleti konfliktusok eszkalálódásai miatt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×