Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Mire jut együtt egy felkészületlen pártvezető és egy szemfüles újságíró?

Húsz évvel ezelőtt omlott le a berlini fal, a hidegháború és a kétpólusú világ szimbóluma, amely 28 éven keresztül akadályozta meg, hogy a keletnémetek nyugatra mehessenek. Az utazási szabályok enyhítéséhez egy felkészületlen pártvezető és egy leleményes újságíró járult hozzá.

"Mostantól lehetővé tesszük a magánutazásokat nyugatra a jelenlegi feltételek, az utazási cél megjelölése és a rokoni kapcsolat igazolása nélkül is. Az engedélyeket ehhez azonnal megadjuk. Az illetékes szerveket, az NDK Néprendőrségének útlevél-osztályát utasítottuk arra, hogy azonnal állítsák ki a vízumokat az ország végleges elhagyásának szándéka esetén is, anélkül, hogy bármi atrocitás érné az illetőt. Mindez azt hiszem késedelem nélkül, azonnal hatályba lép."

Mindezt Günter Schabowski, az NDK kommunista pártjának elnökségi tagja 1989. november 9-én egy szokásos sajtótájékoztatón vetette oda, mintegy mellékesen egy újságírói kérdésre.

Schabowski egy szigorúan bizalmas, még döntés előtt álló keletnémet tervet olvasott fel kész tényként. A szöveget a kezébe nyomták, akkor látta először.

A bejelentés után ezrek jelentek meg a berlini ellenőrző pontoknál, és nemhogy a határőrök, de a keletnémet vezetés sem nagyon tudta, hogy miért. A berlini Bornholmer Strassén lévő ellenőrző pontnál a határőrök - felső utasítás híján - nem sokkal éjfél előtt felhúzták a sorompókat, és 28 év után a berlini fal leomlott.

A földrajzilag legnyugatibb, politikailag viszont az egyik legkeményvonalasabb szocialista vezetés 1961-ben, 12 évvel az NSZK és az NDK létrejötte után döntött úgy, hogy fallal veszi körbe Nyugat-Berlint, hogy több keletnémet ne szökhessen át a jobb élet reményében nyugatra. Addigra már demográfiai katasztrófa fenyegetett, 1949 óta ugyanis két és félmillióan hagyták el az NDK-t. A berlini fal a kétpólusú világ szimbóluma lett.

1963 júniusában John F. Kennedy amerikai elnök is erre utalt a fal tövében elmondott beszédében. "Kétezer évvel ezelőtt azzal lehetett a legjobban dicsekedni, hogy "civis romanus sum", azaz római polgár vagyok. Most viszont, a szabadság világában az a legbüszkébb mondat, hogy "berlini vagyok" - jelentette ki.

A fal felépítésétől a 20 évvel ezelőtti leomlásáig végig tűzparancs volt érvényben a keleti oldalon. 268-an próbáltak átszökni nyugatra, körülbelül a felüknek sikerült is, 125 szökevényt azonban egészen biztosan lelőttek a 12 méter magas őrtornyokból a határsértőket pásztázó határőrök.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

Drámai fordulat a munkaerőpiacon: a mai fiatalok nem fogják elérni szüleik életszínvonalát

A 2008-as pénzügyi válság után Nyugat-Európában már sok évvel ezelőtt megjelentek azok a munkaerőpiaci problémák, amelyekkel ma a magyar pályakezdők is szembesülnek. A csökkenő számú belépő munkahely (amit esetünkben főként a mesterséges intelligencia térnyerése okoz) egyre nehezebbé teszi a fiatalok elhelyezkedését Magyarországon, miközben a vállalatok mind nagyobb elvárásokat támasztanak a friss diplomásokkal szemben. A most kibontakozó folyamatok alapjaiban alakíthatják át a foglalkoztatást: a biztos, kiszámítható munkahelyek helyét egyre inkább az időszakos és bizonytalan munkalehetőségek vehetik át. A hazai pályakezdők egy jelentős része így lehet, nem fogja elérni szülei életszínvonalát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×