Infostart.hu
eur:
385.94
usd:
332.4
bux:
121616.46
2026. január 16. péntek Gusztáv

Obama nem pazarolja az idejét a "reformgyilkosokra"

Az egyre népszerűtlenebb egészségügyi reform gyors megvalósítását sürgette Barack Obama amerikai elnök kongresszusi beszédében. Az elnök, akinek drámai módon visszaesett a népszerűségi indexe, arra utalt: ha nem terjesztik ki az ellátást, a vártnál jóval több amerikai fog meghalni.

Obama néhol érzelmektől túlcsorduló beszédében azt mondta: minden korábbinál közelebb jutottak az egészségügyi reform céljához, azaz, hogy egyszerre csökkentsék a gazdaságot lehúzó költségeket és kiterjesszék az ellátást arra a 47 millió amerikaira, akinek nincs biztosítása.

Annak ellenére, hogy az elnök népszerűsége az utóbbi hónapokban drasztikusan visszaesett és 52 százalékon áll, Obama azt mondta: nem pazarolja idejét azokra, akik "meg akarják ölni" a reformot, nem pedig javítani akarnak rajta.

A republikánus ellenzék, de még a demokraták egy része is úgy állítja be, mintha az elnök szocialista megoldásokat akarna bevezetni a szabad verseny és a szabad vállalkozás hazájában. Az egyik legnagyobb vitát az úgynevezett "public option", vagyis a közösségi választás váltja ki.

Ezt azt jelentené, hogy első ízben az amerikai állam is megjelenne a biztosítók között és ezzel áraik leszorítására kényszerítené a magáncégeket. Obama egy úgynevezett nemzeti biztosítási tőzsdét is fel akar állítani: ez lehetővé tenné, hogy az újonnan biztosításhoz jutó 47 millió amerikai kiválassza azt a szolgáltatót, amely a legjobb értékű biztosítást adja neki.

A biztosítókat köteleznék arra, hogy olyanokkal is szerződjenek, akik már most valamilyen betegséggel küszködnek, azaz megakadályoznák, hogy csak a fiatal és egészséges ügyfeleket válasszák ki maguknak.

Biztosítás vagy gyógyszer?

Annak ellenére, hogy kevesebb bevételre számíthatnak az egyes állampolgároktól, a 47 millió új ügyfél megjelenése az, amivel Obama meg akarja győzni őket, hogy nem veszítenek. A biztosítás kötelező lenne, és azok, akik nem tudnák fizetni, adókedvezményt kapnának. Azok viszont, akik ki tudják fizetni a biztosítást, attól félnek, hogy a szolidáris rendszerrel csorbul a szolgáltatás színvonala.

A BBC - talán azért is, mert a republikánusok belekötöttek a brit egészségügybe - elmondta egy 24 éves fiatal nő történetét, akinek mit sem ért a havi 500 dolláros (közel százezer forintos) biztosítása, ugyanis csak két hétre elegendő gyógyszerre futotta belőle. Sikerült egy gyógyszergyártó ingyenes programjához csatlakoznia, így térítés nélkül kapta a tablettákat. Ám amikor kiderült, hogy van valamilyen biztosítása, kizárták. Végül úgy döntött: feladja a biztosítást, hogy gyógyszerhez juthasson.

Obama terve közben további heves ellenállást kelt: a kongresszusi beszéd alatt az egyik republikánus képviselő például azt kiabálta: "maga hazudik", és az elnököt ki is nevették, amikor azt mondta: egyes fontos részleteket még tisztázni kell. Közgazdászok korábban kételkedve fogadták, hogy a terv minden elemét egyszerre meg lehet-e valósítani.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Trumpot lebeszélték az Irán elleni csapásról – legalábbis egy időre

Tudósítónktól
Donald Trumpot lebeszélték az Irán elleni csapásról – legalábbis egy időre

Egyes értesülések szerint az utolsó pillanatban beszélték le Donald Trumpot az Irán elleni csapásról, katonai források viszont arra utalnak, hogy az amerikai haderő a karibi missziója miatt nem rendelkezik elegendő eszközzel a Közel-Keleten. A Pentagon mindenesetre most repülőgép-hordozót indít a térségbe.

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Elfogyott a lendület a tőzsdéken, geopolitikai eseményekre figyel a piac

Elfogyott a lendület a tőzsdéken, geopolitikai eseményekre figyel a piac

Az elmúlt napokban a geopolitikai események vpltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Pluszban zártak tegnap az amerikai tőzsdék, a chiprészvények nagyot mentek a tajvani TSMC chip bérgyártó vártnál jobb negyedéves eredményei után, de a tegnap jelentő bankrészvények (GS, MS) is 5 százalék körüli pluszban zártak. Az ázsiai tőzsdék szintén emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb a hangulat, bár csak minimális az esés mértéke.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×