Infostart.hu
eur:
364.21
usd:
325.41
bux:
143643.6
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Halálbizottságok létrehozásával vádolják Obamát

Ijesztgetnek az amerikai egészségügyi reform ellenfelei - mondta Barack Obama elnök az egyik olyan városi gyűlésen, ahol az állampolgárok előtt próbálta népszerűsíteni tervét. Hirtelen ugyanis egymást érik a dühös kirohanások az elnök terve ellen az olyan fórumokon, ahol az állampolgárok is elmondhatják véleményüket. Kommentátorok szerint Obama is hibás: túlságosan általános ugyanis az elképzelés.

"Valaki azt mondta, hogy halálbizottságokat hozunk létre, hogy eldöntsük, megéri-e életben tartani a nagymamát, vagy kapcsoljuk le a gépről" - reagált egy lakossági fórumon Barack Obama az egészségügyi reformtervével szembeni egyre hangosabb ellenállásra.

Az elmúlt napokban Sarah Palin volt republikánus alelnökjelölt "gonosznak" nevezte a reformtervet, és egyike volt azoknak, akik "halálbizottságokat" emlegettek. A republikánus kemény mag, egyes médiajelentések szerint szervezett tüntetőkkel kreál botrányos lakossági fórumokat, ahol a polgárok keményen nekimentek a kongresszusi képviselőknek és szenátoroknak. A felszólalók viszont azt mondják, egyszerű polgárok.

Obama kedden viszonylag barátságos tömeg előtt beszélhetett elképzeléseiről, még külön felszólításra sem került elő egyetlen bíráló, vagy provokátor, így aztán huhogás és hurrogás mentesen bírálhatta a reform ellenzőit azzal, hogy ijesztgetnek és elferdítik a tényeket.

"Halálbizottságok" nem lesznek, valójában a haldoklók hospice ellátásáról és a velük való konzultációról tennének a törvénybe egy rendelkezést, egyébként republikánus javaslatra - mondta az elnök.

15 évvel azután, hogy Hillary Clinton átfogó egészségügyi reformtervét a különböző lobbik megtorpedózták, az Obama-féle Fehér Ház is hirtelen védekezni kényszerül. Ennek egyik oka, hogy nem igazán érthető az ezer oldalas reformtervezet. Maga az elnök is csak a fő csapásirányokat jelölte ki: a 47 millió biztosítás nélküli polgár is biztosított legyen, de úgy, hogy olcsóbbá teszik az egészségügyet, amely a GDP 16 százalékát emészti fel. A részletek kidolgozását viszont a Kongresszusra hagyta, ám a javaslat elakadt a Szenátusban.

A javaslat fő ellenzői egyébként nem annyira a republikánusok, akik ideológiai alapon elutasítanak mindent, ami nagyobb állami szerepvállalást jelent, hanem a konzervatív demokraták, akik megkérdőjelezik a terv végrehajthatóságát. A republikánusok ugyanakkor profi médiakampányt indítottak, és például a szocialistának titulált , és minden állampolgárnak járó brit állami egészségüggyel riogatnak. Nagy-Britanniában az agydaganatos Edward Kennedy szenátor meghalna, mert nem akarnák ellátni - állította például egy republikánus szenátor.

Obama emberei azonban azt mondják: nem követik el azt a hibát, amit annak idején Clintonék, azaz nem hátrálnak meg, és még az idén meglesz a törvény.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt
dízelár

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.

Kötelező drog- és alkoholtesztet vezettetne be Magyar Péter az Országgyűlésben – megszólal az elemző

Magyar Péter miniszterelnök arról beszélt a hét elején a parlamentben, hogy itt az ideje kötelező, de előre be nem jelentett drog- és alkoholtesztet bevezetni az Országgyűlésben. Az ülést a Fidesz-páholyból Nagy Attila Tibor politikai elemző is figyelemmel kísérte. Véleménye szerint az elképzelés kissé morbid és megdöbbentő, amely a helyszínről nézve egy hirtelen ötletnek tűnt.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát  – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Az Egyesült Államok és Európa lassan egy közös békecsomag felé halad az orosz–ukrán háború lezárására, amely gazdasági és biztonsági garanciákat kínálna mindkét félnek - írta a Washington Post. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. A legfrissebb jelentések szerint Ukrajna nagyszabású dróntámadást indított az orosz főváros ellen – számolt be a TASzSz. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×