Infostart.hu
eur:
364.21
usd:
325.41
bux:
143643.6
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Bécsi játszótéren tartóztatták le a magyar anyát

Egy bécsi játszótéren őrizetbe vettek, majd fogdára szállítottak egy győri nőt egy idős férfi kirablásának gyanúja miatt, elszakítva őt 20 hónapos kisfiától - írta a Kisalföld.

A lap értesülése szerint a fiatalasszony 500 euró óvadék ellenében szombaton szabadult. Foltányi Viktória családja pert fontolgat az osztrák hatóságok ellen.

Két tanú állítólag az alapján vallott a 27 éves nőre, hogy "sötét a haja, babakocsit tolt és magyarul beszélt" - olvasható a cikkben. Foltányi Viktória elmondta, hogy a párjával és 20 hónapos kisfiukkal a férfi kinti fizetéséért utaztak az osztrák fővárosba.

A nő a gyerekkel egy bécsi játszótéren volt, amikor megállt mellettük egy rendőrautó. A fiatalasszonyt lopással gyanúsították, pontosabban azt állították, hogy tetten érték; a kisfiút átadták az apának, őt pedig előállították.

A nő elmondása szerint hónalját, testnyílásait átvizsgálták, ujjlenyomatot vettek tőle. Tolmácsot órák múlva kapott. Majd egy másik fogdába vitték, ott újabb procedúrának tették ki.

A család eközben segítséget kért a bécsi magyar főkonzulátustól, de úgy tűnt számukra, hogy ott nem hisznek a nő ártatlanságában. Foltányi Viktória közel három napot töltött elzárva, heroincsempészettel gyanúsítottak társaságában.

A család ügyvédet fogadott, az ő közbenjárására 500 euró óvadék kifizetésével engedték szabadon a lelkileg és fizikailag teljesen meggyötört fiatalasszonyt - írta a Kisalföld.

Címlapról ajánljuk
Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt
dízelár

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.

Kötelező drog- és alkoholtesztet vezettetne be Magyar Péter az Országgyűlésben – megszólal az elemző

Magyar Péter miniszterelnök arról beszélt a hét elején a parlamentben, hogy itt az ideje kötelező, de előre be nem jelentett drog- és alkoholtesztet bevezetni az Országgyűlésben. Az ülést a Fidesz-páholyból Nagy Attila Tibor politikai elemző is figyelemmel kísérte. Véleménye szerint az elképzelés kissé morbid és megdöbbentő, amely a helyszínről nézve egy hirtelen ötletnek tűnt.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát  – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Az Egyesült Államok és Európa lassan egy közös békecsomag felé halad az orosz–ukrán háború lezárására, amely gazdasági és biztonsági garanciákat kínálna mindkét félnek - írta a Washington Post. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. A legfrissebb jelentések szerint Ukrajna nagyszabású dróntámadást indított az orosz főváros ellen – számolt be a TASzSz. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×