Infostart.hu
eur:
365.15
usd:
326.65
bux:
142868.23
2026. október 12. hétfő Miksa

Viareggio sokkban a tartálykocsi felrobbanása után

Sokkban volt kedden a toscanai Viareggio városa, ahol az éjszaka a városközpontban lévő pályaudvaron kisiklott egy tehervonat, majd két, cseppfolyós földgázzal feltöltött tartálykocsija kigyulladt és felrobbant.

"Halottak hevertek az utcán, emberi testek, akiket a robbanás a házakból vetett ki, emberek menekültek, sokuknak leégett a bőre" - mondta el az egyik szemtanú, Roberto Galli, még mindig sokkban, aki önkéntes mentőként rögtön a robbanás után a helyszínre érkezett.

A pályaudvar mögött álló utca romokban. Két ház összedőlt, több más épület leégett. A bejáratokat tűzoltók és csendőrök zárják el a néhány tucatnyi bámészkodó elől. Még mindig érezni az égésszagot. Mintegy ezer embert kellett kitelepíteni a baleset színhelye közeléből.

A pályaudvaron a tehervonat tizennégy kocsijából öt felborult, és a koromtól feketén hever a síneken. A mozdonyt és az első tartálykocsit lekapcsolták. A sínek elgörbültek a robbanástól. A masiniszták kabinját elárasztotta a gáz, de sikerült kimenekülniük a fülkéből.

Guiseppe Intorre, a viareggiói pályaudvar nyugdíjas vezetője és felesége, Maria Messana éppen lefeküdtek a pályaudvar túlsó oldalánál lévő lakásukban, amikor meghallották az állomásról kifelé tartó vonaton történt robbanást. Maria ablakot akart nyitni, de valósággal megbénította a légnyomás.

"Azután megláttam a lángokat és hallottam a kiáltásokat - mondta. "Elképzelhetetlen, ami történt, egész éjjel nem tudtam aludni. Ha háromszáz méterrel előbb történik..." - tette hozzá remegve.

A nápolyi Gianluca Ferrara szombaton érkezett Viareggióba, hogy a pályaudvartól 50 méterre álló hétvégi házában néhány napot töltsön.

"Éppen olvastam, amikor erős detonációkat hallottam. Azt hittem, az ég dörög, de sokkal hangosabb volt. Lementem az utcára. Maga volt az őrület: több száz ember szemben a lángokkal és a gázzal még teli tartálykocsikkal, az egész felrobbanhatott volna" - emlékszik vissza.

"Istenem!" "Madonna" - kiáltották a lakók egy amatőr videofelvételen, amelyet a Sky TG 24 mutatott be, miközben hatalmas robbanások hallatszanak és több helyen is látszik, ahogy felcsapnak a lángok.

A sokk után jön az értetlenség. Guiseppe Intorre nem kíván előre véleményt mondani a baleset okáról, de szerinte a vasúti létesítmények karbantartása hagy némi kívánnivalót az utóbbi időben.

"Azelőtt sokkal több volt az ellenőrzés, nagyobb volt a személyzet a pályaudvarokon" - sajnálkozik.

"Először azt kell megtudni, miért siklott ki a szerelvény a pályaudvaron. Ha a másik irányba csúszik a vagon, a pályaudvari váróterem irányába, vagy kora este 6 órakor történik a baleset... Ahhoz képest még elég szerencsések voltunk" - vélekedik.

A vizsgálat elsődleges megállapításai szerint az első kocsi tengelye törött el, emiatt a vagon megsüllyedt, majd kisiklott - közölte kedd reggel Mauro Moretti vasúti vezető.

A legfrissebb, nem végleges adatok szerint a balesetnek legkevesebb 16 halálos áldozata van a regionális egészségügyi hatóságok keddi közlése szerint. A balesetben 36-an sérültek meg, közülük 14 ember állapota súlyos.

A korábbi jelentések még 14 halottról szóltak. A helyszínen dolgozó válságcsoport viszont "13 bizonyos halálos áldozatról" beszélt, de további részleteket nem közölt. Luca Lunardini polgármester - a 14 halottról szóló értesülés közzétételével egy időben azt közölte, hogy öt ember eltűnt a balesetben. A polgári védelem vezetője szerint több áldozatot még nem sikerült azonosítani, mert szénné égtek.

A baleset miatt kedden Olaszország északi részében két órát késtek a vonatok. Silvio Berlusconi kormányfő délután Viareggióba érkezett, XVI. Benedek pápa pedig a városnak küldött táviratban fejezte ki részvétét.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter a parlamentben: köszönjük az ukrán nyelvtörvénymódosítást!

„Három hét alatt a külügyminiszter asszony százszor annyit elért, mint önök, köszönöm mindenkinek, aki részt vett ennek a kidolgozásában” – mondta Magyar Péter a Fidesz felé fordulva parlamenti napirend előtti viszonválaszában, felidézve, hogy Orbán Viktor ezen időszakban nem is járt Kárpátalján.
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
Jön már a forint fordulat? - 350-es eurót jósol egy elemző

Jön már a forint fordulat? - 350-es eurót jósol egy elemző

Alig mozdul a forint: az euró 365 közelében jár, és a magyar deviza a lengyel zlotyval, valamint a cseh koronával szemben is lényegében stagnál, miközben a dollárral szemben gyengül, az árfolyam 326 és 327 forint között mozog. A dollár eközben másfél éves csúcsa közelében jár, a piaci figyelem pedig a közel-keleti feszültségekre és a szerdán érkező amerikai inflációs adatra irányul. A fogyasztóiár-index az egyik utolsó fontos adat lesz a Fed október végi kamatdöntése előtt, amelyre a piac jelenleg 81 százalékos eséllyel változatlan kamatot áraz, egy vártnál erősebb inflációs adat azonban az elemzők szerint ismét napirendre hozhatja a januári szigorítást.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×