eur:
388.66
usd:
361.74
bux:
68900.51
2024. május 8. szerda Mihály

Obama átalakítja az egészségügyi rendszert

Átalakítja az egészségügyi rendszert az amerikai elnök azért, hogy minden amerikai számára elérhető ellátást és biztosítást teremtsen. Ezt még a választási kampányában ígérte. Barack Obama tervei szerint a lakosság választhat majd a magán- és az állami egészségbiztosítás között.

Az Egyesült államok elnöke első ízben vázolta elképzeléseit a héten Chicagóban az Amerikai Orvosszövetség éves ülésén, amelynek közönsége többször is nemtetszésének adott hangot a tapshoz és rajongáshoz szokott népszerű elnök beszéde közben.

Csekély volt a lelkesedés, amikor az a politikus azt fejtegette, hogy tervei szerint az amerikaiak választhatnak majd a magán- és az állami egészségbiztosítás között. Az orvosok attól tartanak, hogy a nonprofit állami rendszer kiszorítja majd az azzal versenyezni kényszerülő magánbiztosítókat a piacról, és tömegek fognak jelentkezni, vagy átjelentkezni az állami programba.

Barack Obama azt mondta: meggyőződése szerint az Egyesült államok hosszú távú pénzügyi egészsége érdekében mindenképpen rendbe kell tenni az egészségügyet. Azt mondta, az ország tönkremegy, ha az egészségügyi reform elakad, ezért azt szeretné, hogy már első hivatali évének végére megszülessen az egészségügyi reformtörvény.

Biztosítást akar nyújtani annak a 46 millió embernek - a népesség 15 százalékának -, amelynek jelenleg semmilyen biztosítása nincsen. A rebublikánusok szerint viszont nem jó az elnök terve. John McCain republikánus szenátor úgy vélte: Ha bevezetik az állami rendszert, az előbb-utóbb drámai módon megnöveli a költségeket.

Szerinte az Obama-kormány elképzelése rontana az egészségügyi ellátás színvonalán, a gyógyítást egy hatástalan állami apparátusnak rendelné alá. A republikánusok be is nyújtották saját reformtervezetüket, amely korántsem olyan átfogó, mint a demokratáké.

Végül is kisebb módosításokkal tartják lehetségesnek a válságba jutott, túlköltekező egészségügyi ellátás javítását. Õk a jelenlegi rendszert meghagyva az alacsony jövedelműeknek ellátást biztosító program, valamint a gyerekbiztosítási program működését tennék hatékonyabbá.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×