eur:
388.64
usd:
360.9
bux:
68568.49
2024. május 7. kedd Gizella

A magyar zarándokok nosztalgiavonattal utaztak a gyimesbükki szentmisére

Magyar zarándokok nosztalgiavonattal utaztak a gyimesbükki szentmisére: egy év után most újból, immár másodszor tette meg a Budapest-Gyimesbükk (Ghimes-Faget) útvonalat a címeres Nohab mozdony által vontatott Székely gyors.

E nosztalgiavonat több mint nyolcszáz utasa - aki az előző napon részt vett a csíksomlyói zarándoklaton - vasárnap jelen volt a felújított Kontumáci-kápolnánál tartott ünnepi szentmisén.

A történelmi Erdély legkeletibb településén, Gyimesbükkön lévő, Pfaff Ferenc építész tervei alapján emelt vasútállomáson a falu lakossága és elöljárói fogadták a zarándokokat.

Tavaly már volt itt hasonló találkozó: a vasúttörténeti kiállításnak otthont adó épületet akkor is pünkösd napján nyitották meg az érdeklődők előtt. Az átadásra akkor is Budapestről érkezett a helyszínre a nosztalgiavonat. A szerelvényt mind tavaly, mind idén az ipartörténeti értékként számon tartott 017-es Nohab mozdony húzta Gyimesbükkig azon a vasúti pályán, ahol hatvanöt évig nem járt magyar mozdony.

A vasútállomás épülete néhány évvel ezelőtt Deáky Andrásnak, a helyi iskola nyugdíjas igazgatójának tulajdonába
került, aki azt a helyi önkormányzatnak ajándékozta.

A nosztalgiavonat az idén több mint nyolcszáz utast vitt el Csíksomlyóra, majd Gyimesbükkre. A falu lakosságával együtt, csángó zenészek kíséretében vonultak a Kontumáci-kápolnához. Délben részt vettek az egykori csángó zarándokút kiindulópontjaként felállított emlékkereszt és a gyulafehérvári püspökség fennállásának ezer éves évfordulója alkalmából ültetett tíz fenyőfa (az elmúlt tíz évszázad és a Szent István által alapított tíz püspökség jelképe) megáldásának szertartásán.

Az ünnepély a csíkszeredai Role együttes Pille című, csángó népzenéből építkező rockballada előadásával, majd gyimesi hagyományőrző zenészek produkciójával zárult.

Végül a zarándokok a Rákóczi-vár tövében álló, tavaly felavatott őrháznál gyűltek össze ismét, majd a tavalyi eseményre emlékeztető szónoklatok, valamint a magyar és a székely himnusz elhangzása után a Székely gyors a Csíki-medence felé vette útját.

Deáky András örömét fejezte ki amiatt, hogy zarándokhely lett Gyimesbükk. Hangsúlyozta, hogy az őrház tavalyi avatása, a Kontumáci-kápolna idei felújítása és a millenniumi emlékhely létesítése által régi álma valósult meg: Gyimesbükköt, a csángó település magyar lakosságát újból felfedezték Magyarországon, magyar lakóit a magyar nemzet részének tekintik. A települést övező nagy érdeklődésnek köszönhetően az idén kétszer annyi vendég kereste fel Gyimesbükköt, mint tavaly - mondta Deáky András.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nagyot ralizott az OTP!

Nagyot ralizott az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában a múlt heti esés után szép pluszban zártak a tőzsdék, és Amerikában is az emelkedésé volt a főszerep. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telt a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×