A 13 év alatti gyermek megerőszakolásáért járó legsúlyosabb büntetés az életfogytiglan a briteknél. Az új statisztikák szerint viszont tíz ember tárgyalása fejeződött be úgy 2006-2007-ben, hogy nem kellett börtönbe vonulniuk, megúszták közmunkával. És hozzájuk jönnek még azok, akiknek a rendőrség jóvoltából meg sem kellett jelenniük a bíróság előtt.
Most azzal vádolják a londoni kormányt, hogy veszélyezteti a gyermekeket, mert szörnyeket szabadít az utcára. A toryk, azaz az ellenzéki konzervatívok szerint a kormány nyomást gyakorolt a bíróságokra, hogy kevesebb embert ítéljenek börtönbüntetésre.
Dominic Grieve, a konzervatív árnyékkormány igazságügyminisztere szerint veszélyes bűnözők szórakoznak a jogszolgáltatással, így a gyermekek veszélyben vannak. Hozzátette: nehéz elképzelni, hogy miért nem kerülhet minden gyermeket megerőszakoló bűnöző börtönbe.
Évente 3500-an szabadulnak a börtönből hivatalos jóváhagyással, köztük pedofilok is. Phillip Noyes, az NSPCC (a gyermekbántalmazás megelőzése érdekében létrejött társaság) munkatársa szerint fontos, hogy mindenki leülje a megérdemelt éveket a börtönben.
A brit igazságügyi minisztérium szóvivője szerint a szexuális bűncselekmények iszonyatosak, és a bíróságnak minden körülményt, tényezőt gondosan mérlegelnie kell az ítélethez. Az ítélkezési gyakorlat egyértelmű ama tekintetben, hogy minimum felügyelet alatt kell tartani az elkövetőket.
Jön az újabb hullám, közelít az ónos eső – térképen az érintett területek







