Infostart.hu
eur:
363.42
usd:
325.99
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd

Otthagyják Bangkokot a kormányellenes tüntetők

Felhagytak a tiltakozással a regionális ázsiai csúcs felfüggesztését is kiprovokáló thai kormányellenes tüntetők. A hadsereg beavatkozása nyomán két ember meghalt 123-an pedig megsérültek. A tiltakozók beleegyeztek abba, hogy távoznak a fővárosból, így a miniszterelnök hivatalában maradhat.

Csatát vesztettek az erősen megosztott Thaiföldön az új kormány ellen tiltakozó tömegek. A piros inges, főként falusi tüntetők Abhiszit Veddzsadzsiva miniszterelnök távozását akarták elérni. Három hétig tartották körbezárva a kormányrezidenciát, és az ASEAN-csúcstalálkozót is le kellett állítani miattuk, amikor megrohamozták a helyszínt.

A thai hadsereg hétfői beavatkozása nyomán - amelynek során éles lőszert is bevetettek - két ember meghalt és több mint százan megsebesültek. Jelentések szerint az áldozatokat nem a katonák ölték meg - a helyi lakosokkal történt verekedésben vesztették életüket.

A tüntetők az akció előtt azzal próbálták a maguk oldalára állítani a katonákat, hogy rózsákat osztottak ki közöttük. A karhatalmi fellépés után a négy hónapja hatalmon lévő miniszterelnök ellenfelei azonban visszavonulót fújtak és arra szólították fel a tömeget, hogy a rendőrség által biztosított buszokkal utazzon haza. Elmondták azonban, hogy folytatják a harcot.

A rendőrség és a hadsereg hétfő este könnygázzal és géppisztolyokkal kergette el a korábban több ezres, de az éjszaka folyamán két és fél ezer fősre zsugorodott tömeget a bangkoki kormányrezidenciától. A hadsereg szóvivője elmondta, hogy három vidéki körzetben is visszaszorították a tiltakozókat, akik egy tévéállomást és egy pályaudvart is elfoglaltak.

Ki mer odamenni?

Thaiföld külföldi megítélésének hatalmas károkat okoznak a tiltakozó mozgalmak, a Standard and Poors hitelminősítő pedig máris alacsonyabb kategóriába sorolta az országot. Tavaly ősszel a Thakszin Sinavatra egykori miniszterelnök, és akkor még kormányon lévő politikai szövetségesei ellen tiltakoztak a főképp városi értelmiségiekből és királypártiakból álló, úgynevezett "sárga ingesek". A nekik elfogadható kormány megalakulása után azonban a főleg vidéki, és a populista Thakszinhoz hű, szegényebb rétegekből álló "piros ingesek" kezdtek hasonló akcióba.

A jelentős részt turizmusból élő Thaiföldnek komoly csapást jelent a politikai erőszak, több állam ugyanis eltanácsolta állampolgárait az egzotikus országtól. Elemzők szerint azonban addig nem lesz megoldás Thaiföldön, amíg a most forradalomra felszólító, és száműzetésben élő Thakszint támogató szegényebb rétegek és a katonai, közalkalmazotti és királyi elit valamilyen módon ki nem egyeznek. A kormány azzal próbálja helyreállítani a nyugalmat, hogy egész hétre meghosszabbította a thai újévi ünnepet, amelynek során az emberek hagyományosan vízzel locsolják el egymást.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×