Infostart.hu
eur:
363.44
usd:
325.95
bux:
143135.45
2026. november 6. péntek Lénárd

Észak-Korea rakétát lő fel - és tiltakozik

Észak-Korea kivonul az atomprogramja leszereléséről folytatott hatoldalú tárgyalásokról és újraindítja atomlétesítményeit, tiltakozásul amiatt, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa elítélte közelmúltbeli rakétafelbocsátását - jelentette be kedden a phenjani külügyminisztérium.

Phenjan hivatalosan először reagált arra, hogy az ENSZ Biztonsága Tanácsa (BT) hétfőn egyhangúlag elítélte a nagy hatótávolságú észak-koreai rakéta április ötödikei fellövését. A BT álláspontját nem határozat, hanem az annál "gyengébb", úgynevezett elnöki nyilatkozat formájában hozta nyilvánosságra.

A phenjani külügyminisztérium a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség által ismertetett közleményében viszont tudatta: a távol-keleti ország határozottan elutasítja a BT-döntést, s többé nem kerül sor hatoldalú tárgyalásra.

Észak-Korea "soha többé" nem vesz részt ilyen megbeszéléseken és úgy tekinti, hogy nem köti egyetlen olyan döntés sem, amelyet e tárgyalásokon hoztak meg - szögezte le a közlemény. A phenjani külügyminisztérium bejelentette azt is, hogy Észak-Korea az ország atomlétesítményeinek újraindítását tervezi és folytatni kívánja "űrprogramját".

Észak-Korea azt állítja, hogy az április 5-én fellőtt rakétájával távközlési műholdat bocsátott fel a világűrbe. Az Egyesült Államok és szövetségesei viszont úgy vélik, hogy Phenjan valójában nagy hatótávolságú rakétáját akarta tesztelni.

Az ENSZ BT állásfoglalása szerint Észak-Korea a rakétafelbocsátással megsértette azt a 2006-os BT-határozatot, amely megtiltotta számára a nukleáris kísérleteket és ballisztikus rakéta indítását.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés a piacokon: merre induljanak most a befektetők?

Vérengzés a piacokon: merre induljanak most a befektetők?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist pénteki adása. A mai műsor első részében a csütörtoki tőzsdei esés okait elemeztük Ignáth Miklóssal, a Portfolio Investment Services vezető privátbankárával. A második blokk témája, hogy hogyan sikerült Magyarországnak az európai trendekkel szembemenve jelentősen csökkentenie az állampapírhozamokat. Megvizsgáltuk, mennyit spórolhat ezen a költségvetés, és milyen szerepet játszanak a folyamatban az euróbevezetési tervek. Vendégünk Beke Károly, a Portfolio makrogazdasági elemzője volt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×