Infostart.hu
eur:
363.44
usd:
325.95
bux:
143135.45
2026. november 6. péntek Lénárd

Tüntetők hatoltak be a bangkoki belügyminisztériumba

Kormányellenes tüntetők egy csoportja vasárnap a thaiföldi fővárosban behatolt a belügyminisztériumba, az épületet védő katonák nem tettek kísérletet a feltartóztatásukra.

A Reuters jelentése szerint mintegy félszáz tüntető nyomult be az épületbe, és a számuk növekszik. Az épületnél több mint száz katona van.

A tüntetők Veddzsadzsiva Abhiszit thaiföldi miniszterelnököt keresik, aki nem sokkal korábban hirdettette ki a rendkívüli állapotot Bangkokban, s akiről úgy tudják, hogy az épületben van.

A rendkívüli állapotot kihirdetéséről szóló rendeletet az állami televízióban olvasták be a helyzet súlyosbodására hivatkozva. Egyebek között tilos a gyülekezés, az öt személynél nagyobb csoportosulás.

A megmozdulások miatt szombaton meghatározatlan időre elhalasztották a Délkelet-Ázsiai Országok Szövetsége (ASEAN) pattajai csúcstalálkozóját. Pattaja városában már szombaton kihirdették a rendkívüli állapotot.

A thaiföldi miniszterelnök korábban azt mondta: válaszlépéseket tervez azok ellen, akik megakadályozták a Délkelet-Ázsiai Országok Szövetségének csúcstalálkozóját. Veddzsadzsiva Abhiszit kormányfő televíziós beszédében úgy fogalmazott: Thakszin Sinavatra volt miniszterelnök híveinek tüntetései átlépték a törvényesség határát.

A rendőrség közben bejelentette: bangkoki otthonában őrizetbe vették a pattajai tüntetők vezetőjét.

Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökakták nyilvánosságáról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára. Beszélt arról is, hogy megbízhatóak a levéltári anyagok, illetve hogy segítik a családokat az esetleges traumák feldolgozásában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés a piacokon: merre induljanak most a befektetők?

Vérengzés a piacokon: merre induljanak most a befektetők?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist pénteki adása. A mai műsor első részében a csütörtoki tőzsdei esés okait elemeztük Ignáth Miklóssal, a Portfolio Investment Services vezető privátbankárával. A második blokk témája, hogy hogyan sikerült Magyarországnak az európai trendekkel szembemenve jelentősen csökkentenie az állampapírhozamokat. Megvizsgáltuk, mennyit spórolhat ezen a költségvetés, és milyen szerepet játszanak a folyamatban az euróbevezetési tervek. Vendégünk Beke Károly, a Portfolio makrogazdasági elemzője volt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×