Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
326.02
bux:
142903.53
2026. november 6. péntek Lénárd

Szlovákiát sem kerüli el a recesszió

Elemzők szerint elképzelhető, hogy Szlovákia az idén mégsem ússza meg a recessziót - és ezt ma már Robert Fico miniszterelnök és Ivan Sramko jegybankelnök sem tartja elképzelhetetlennek. A korábbi gazdasági előrejelzések még biztató fejlődésről szóltak.

A szlovák nemzeti bank elnöke a gazdasági válságtanács keddi ülése után úgy nyilatkozott, hogy a globális válság Szlovákiában is recessziót okoz. "Nem lehet kizárni, hogy a fejlődés negatív irányú lesz" - jelentette ki minden köntörfalazás nélkül, ám részletekbe nem akart bocsátkozni.

Robert Fico ennél valamivel óvatosabban fogalmazott, mint mondta, az eurózónában az idén 3 százalékos visszaeséssel számolnak, Szlovákia esetében a legborúlátóbb forgatókönyvek is ennél két százalékponttal jobb helyzetet vetítenek előre.

Ezek a nyilatkozatok visszalépést jelentenek a pénzügyi tárca és a jegybank év eleji prognózisához képest, melyek még két százalék fölötti növekedést tartottak valószínűnek.

Tavaly Szlovákia nemzeti összterméke csaknem hat és fél százalékkal növekedett. Nem hivatalos értesülések szerint a jegybank legfrissebb előrejelzése 2009-re 1 százalék körüli visszaesést valószínűsít.A legtöbb kereskedelmi bank prognózisa alapján is az önálló Szlovákia történetében 2009 lehet az első olyan év, amikor az ország teljesítménye visszaesik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Kijavították a Nyitott Akták hibáját – felajánlja a lemondását Cseh Gergő Bendegúz

Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek, köztük Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő neve is szerepelt – mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×