Infostart.hu
eur:
364.51
usd:
325.45
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Nógrádi György: Néhány napon belül megoldódhat az ukrán-orosz gázvita

Komoly biztonságpolitikai és gazdasági hatása lehet, ha tovább növekszik az ellentét Oroszország és Ukrajna között - mondta Nógrádi György az InfoRádió Aréna című műsorában. A biztonságpolitikai szakértő a másik jelentős külpolitikai eseményről, a közel-keleti konfliktusról elmondta: Izrael egyetlen elképzelhető célja a mostani katonai akcióval a Gázai övezet átvétele, annak feldarabolása és a Hamász gyengítése.

A biztonságpolitikai szakértő az InfoRádió Aréna című műsorában az ukrán-orosz gázvita kapcsán elmondta: a probléma lényegi kérdése, hogy életképes állam-e Ukrajna. Nógrádi György hangsúlyozta: az ország jelentős részét teszi ki az orosz lakosság, így ha tovább mélyül Kijev és Moszkva között a stratégiai ellentét, akkor az az ukrán állam felbomlásához is vezethet.

Ez Oroszország stratégiai győzelmét jelentené, amelyet azonban a Nyugat nehezen tudna tudomásul venni - tette hozzá a szakértő, aki szerint azonban néhány napon belül megszülethet a megállapodás a két fél között, már csak azért is, mert az ukrán atomipar majdnem 100, a nagy kőolaj- és földgázigényű nehézipar pedig 90 százalékban orosz kézben van.

A megegyezést nehezít az ukrán belpolitikai helyzet, hiszen három politikai erő vívja élet-halál harcát - fogalmazott Nógrádi György, hozzátéve: ha a bizalmatlanság tovább nő Kijev és Moszkva között, annak nagyon komoly politikai és gazdasági hatása lesz.

Európát jelenleg nem érinti a gázvita, hiszen elég gáz van a tározókban - mondta a biztonságpolitikai szakértő, aki szerint éppen ezért jelenleg ez a probléma stratégiai és politikai, nem pedig gazdasági kérdés.

Mi Izrael célja a háborúval?

Nógrádi György a gázai konfliktus kapcsán az InfoRádiónak elmondta: Izrael számára akkor zárulhat győzelemmel a katonai akció, ha a Hamász vállalja, nem lő ki több rakétát izraeli területekre, és stratégiailag meggyengül a terrorista szervezet.

Nógrádi György úgy véli: Izrael másik célja, hogy a Hamász ne jusson fegyverhez és lőszerhez Egyiptomból, katonai győzelem esetén pedig Ciszjordániához hasonlóan több részre szabdalja Gázát, ahol meghagyná a jelentősen meggyengített Hamász irányítását.

A szakértő szerint Izrael nehéz helyzetbe kerülne, ha győzelme esetén átvenné Gáza irányítását, ugyanis másfél millió embert kellene ellátnia ivóvízzel, élelemmel és gyógyszerrel, ez pedig nem lenne egyszerű.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Kiterjesztené az űrbe a háborúkat Oroszország, ömölhetnek az amerikai fegyverek Ukrajnába – Háborús híreink pénteken

Támadást gyakorolhatott az az orosz katonai műhold, amely rendkívül közel manőverezett egy nyugati kereskedelmi űreszközhöz az alacsony Föld körüli pályán. A finn ICEYE vállalat által üzemeltetett műhold kormányzati és katonai megrendelőknek, köztük Ukrajnának is szolgáltat radarfelvételeket - írta meg a Reuters. Újraindulhatnak az Ukrajnának szánt amerikai fegyverszállítmányok, miután januártól az amerikai kongresszus mindkét házában többségbe kerülnek a Kijevet támogató demokrata döntéshozók - írta meg a Reuters. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×