Infostart.hu
eur:
385.18
usd:
331.92
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Nézze meg a World Trade Center helyét, hét évvel a tragédia után

Majdnem hét év telt el azóta, hogy egy terrortámadás következtében leomlott a New York-i World Trade Center ikertornya, az épületek helyén azonban még ma is csak gödör van.

A csaknem 65 ezer négyzetméternyi területen napi 20 órában folyik a munka. A látképet, amelyet korábban az ikertornyok uraltak, most két hatalmas daru tölti be.

Az elmúlt években több millió tonnányi acélt, követ és törmeléket szállítottak el a West Side Highway hatsávos útja mellől, de csaknem ugyanilyen mennyiségben hordtak már ide építőanyagot az új épületek és a tragédia emlékművének felépítéséhez.

A törmelékek elhordása és a terület feltárása majdnem két évig tartott, majd megkezdődhetett a tereprendezés a Freedom Tower, azaz az új Világkereskedelmi Központ legnagyobb épületének felhúzásához.

Ha látni akarja, hogy állnak a munkálatok, kattintson ide.

A terület északnyugati csücskénél felépítendő Szabadság-torony alapkövét 2006 decemberében tették le, a tervek szerint három nagyobb épület szegélyezi majd. Az 541 méteres főtorony valamivel magasabb lesz, mint a World Trade Center ikertornyai voltak.

A World Trade Center ikertornyaiba 2001. szeptember 11-én csapódott be két eltérített repülőgép. Aznap összehangolt akció keretében több terrorista összesen négy utasszállító repülőgépet térített el az Egyesült Államokban. Kettőt az ikertornyokba kormányozták, egyet a washingtoni Pentagon épületébe, egy Pennsylvaniában lezuhant.

A támadás után nem sokkal az ikertornyok összedőltek; több ezren vesztették életüket, sokan a már mentést végző tűzoltók közül.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×