Infostart.hu
eur:
355.07
usd:
307.96
bux:
133583.19
2026. június 11. csütörtök Barnabás

Az egység a tét a demokraták gyűlésén

Hétfőn kezdődik az amerikai Demokrata Párt négynapos elnökjelölő nagygyűlése, amelyen több mint négyezer küldött szavazhat majd arra, hogy a novemberi elnökválasztáson ki induljon demokrata párti színekben. Kiélezett harc nem várható, Barack Obama illinois-i szenátor már az előválasztásokon megszerezte a többséget. Már az alelnökjelölt is megvan, a kérdés csupán az, hogy az afroamerikai politikus hogyan akarja behozni hátrányát republikánus riválisával szemben.

Nem várható kiélezett harc a négynapos denveri konvención, az államokban egyenként tartott előválasztásokon és jelölőgyűléseken ugyanis már az év első felében bebizonyosodott, hogy Barack Obama több delegátust szerzett, mint ellenfele, a volt first lady, Hillary Clinton.

Mivel a delegátusok szavazata kötött, és a szabadon döntő több mint 300 úgynevezett szuperdelegátus többsége is az illinois-i szenátort támogatja, így a kongresszus formalitássá vált: a több mint négyezer küldött Barack Obamát fogja jelölni a novemberi elnökválasztásra. Szombaton fény derült arra is, amit már hetek óta találgatnak a demokrata hívek, hogy Obama kit választ alelnökjelöltnek.

Hónapokon keresztül kerestem egy olyan vezetőt, akivel befejezhetem az utat, amit eddig bejártam, és akivel Washingtonban együtt dolgozhatok az amerikaiakért. Ma visszajöttem Springfieldbe, hogy elmondjam Önöknek, hogy megtaláltam ezt a bizonyos vezetőt. Õ pedig nem más, mint Joe Biden - jelentette ki a hétvégén Barack Obama.

A Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa szerint Obamának olyan jelöltet kellett választania, aki meg tudja szólítani azokat, akik nem szimpatizálnak az elnökjelölttel. Romsics Gergely az InfoRádiónak elmondta, Bidennel sokat nyerhet Obama.

Bidennel tapasztalatot, és egy olyan jelöltet nyert Obama, akire azt lehetne mondani, hogy már bizonyított, aki semmiképp sem szorítható sarokba azzal, hogy szélsőséges lenne. Biden egy olyan csoportot képvisel, aminek vannak más jelöltjei is, ő most ennek az éllovasának tűnik - mondta az Amerika-szakértő.

Mivel a konvención a jelölések szempontjából nagy izgalom nem várható, szakértők szerint a denveri kongresszus tétje, hogy sikerül-e egységessé kovácsolni az Obama-Clinton párharcban két részre szakadt demokrata tábort, és behozni a republikánus John McCain mintegy öt százalékpontos előnyét, ami annak fényében számít soknak, hogy néhány hónapja még Obama vezetett 7 százalékponttal.

A négynapos rendezvény első napján Obama felesége mond beszédet, a téma pedig az afroamerikai szenátor élete lesz. Színpadra lép Nancy Pelosi, a kongresszus demokrata elnöke is, a második nap Hillary Clintoné, szerdán Joe Biden beszél, csütörtökön pedig Obama hivatalosan is elfogadja a jelölést, és 80 ezer ember előtt tart beszédet.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Két lépcsőben újítja meg a kormány a kórházi klímákat – itt vannak a részletek és az intézmények listája

Egyrészt egy azonnali, 3,668 milliárd forintos összegből megjavítják a rossz klímákat az egészségügyi intézményekben, hogy ezen a nyáron ne álljanak elő olyan problémák, mint korábban, másrészt november 30-ig előkészítenek egy széles körű programot az elavult kórházi hűtési rendszerek ütemezett, teljes körű megújítására.
inforadio
ARÉNA
2026.06.11. csütörtök, 18:00
Dénes Ferenc sportközgazdász
Dénes Tamás az InfoRádió főmunkatársa, futballtörténész és -szakíró
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×