Infostart.hu
eur:
385.97
usd:
331.77
bux:
120608.86
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Pótmegegyezés révén kapnak kárpótlást a magyar holokauszt-túlélők

A nácizmus idején meghurcolt zsidók érdekeit védelmező nemzetközi szervezet, a Jewish Claims Conference rendkívüli megállapodást kötött a berlini kormánnyal Magyarország viszonylatában. Ennek értelmében lazítottak a korábbi szigorú feltételeken, amelyek alapján a holokauszt túlélői anyagi kárpótlásban részesülhettek.

A jóvátételi igények szervezett előterjesztésével foglalkozó Jewish Claims Conference eddig csak azoknak a Közép- és Kelet-Európában élő áldozatoknak tudott anyagi kárpótlást kiharcolni a német kormánytól, akik bizonyítani tudták, hogy legalább hat hónapot töltöttek kényszermunkatáborban, illetve másfél évre gettóba kényszerültek.

A most kötött pótmegegyezés keretében már azok a budapesti zsidók is számíthatnak egyszeri anyagi jóvátételre, akiket 1944-ben ennél rövidebb időre költöztettek a gettóba, illetve gyűjtöttek össze az úgynevezett Stern-házakba.

A Jewish Claims Conference értesülése szerint hat és nyolc ezer között van azoknak a száma, akik jogosultak az egy összegben fizetendő 1900 euró (440 eezer forint) kárpótlásra a megállapodás értelmében. Mint a szervezet frankfurti részlegének igazgatója Georg Heuberger elmondta, a június 4. után elhunyt jogosultak közvetlen leszármazottai is igényt támaszthatnak a kárpótlásra.

A megállapodásban foglaltak ismertetésére Georg Heuberger Budapestre utazott, és sajtóértekezlet keretében hívta fel a jogosultak figyelmét igényük mielőbbi beterjesztésére.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

A dánok és grönlandiak elkerülték a „Zelenszkij-pillanatot”

Ahogy várható volt, nem sikerült közelíteni az álláspontokat Grönland, Dánia és az Egyesült Államok között a sziget jövőjéről szóló, radikális amerikai igények kérdésében. A dán külügyek vezetője közölte: „alapvető ellentét” van a felek között, miközben a NATO fokozza katonai jelenlétét a térségben.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×