Infostart.hu
eur:
385.72
usd:
332.16
bux:
121472.13
2026. január 16. péntek Gusztáv

"Kiváló, kiegyensúlyozott" diák követte el a Valentin-napi vérengzést

Értetlenül áll a rendőrség a legutóbbi, csütörtökön elkövetett amerikai egyetemi vérengzés előtt, az elkövetőt ugyanis korábban kiegyensúlyozott és kiváló eredményeket elérő diáknak ismerték.

Stephen Kazmerczak csütörtökön rontott be az Észak-Illinois-i Egyetem egyik előadójába, fegyvereivel tüzet nyitott, öt embert megölve, tizenhatot pedig megsebesítve, majd magával is végzett.

A campus igazgatója a rendőröknek azt mondta: nem voltak figyelmeztető jelek, a 27 éves, szociológia szakon végzett fiatalember kiváló, tudományos munkájával ösztöndíjnyertes tanuló volt, akit társai és a tanárok is tiszteltek.

Fogalmunk sincs, mi motiválta - jelentette ki Donald Grady.

A gyilkos más ismerősei azt mondták a rendőröknek, hogy normális, kiegyensúlyozott embernek ismerték meg Stephen Kazmerczakot, az utóbbi néhány hétben azonban szeszélyessé, kiszámíthatatlanná vált.

A campus igazgatója szólt arról is, hogy a fiatalember a közelmúltban hagyta abba egy gyógyszer szedését, de nem árulta el, milyen készítményről van szó.

A rendőrség vizsgálja, hogy Stephen Kazmerczak szándékosan Valentin-napra időzítette-e a vérengzést, Donald Grady szerint azonban az elkövető nem ismerte azokat, akikre tüzet nyitott.

Stephen Kazmerczak tette az elmúlt egy hétben már az ötödik iskolai lövöldözés volt. Erre reagált az Illinois államból származó, az elnökjelöltségért kampányoló Barack Obama is, aki a szomszédos Wisconsinban kijelentette: nem szabad megengedni a hasonló esetek bekövetkezését, mindnáron meg kell azokat akadályozni.

A demokrata politikus hozzátette: az embereknek joguk van a fegyverviseléshez, de szükség lehet a fegyvervásárlók ellenőrzésére. Az Egyesült Államokban évente mintegy 11 ezer ember halálát okozzák a tűzfegyverek.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×