Infostart.hu
eur:
362.59
usd:
315.84
bux:
153772.9
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Kezdeményezés a kábítószeralapanyag termesztésének legalizálására

Az Európai Parlament (EP) arra kéri az unió tagállamainak kormányait képviselő Európai Tanácsot, vizsgálja meg annak a lehetőségét, hogyan lehetne nemzetközi felügyelet mellett törvényessé tenni az afganisztáni illegális mákültetvények legalább egy kis hányadát, az orvosi célokra történő ópiumtermelés szolgálatába állítva ezeket az ültetvényeket.

Az EP tájékoztatása szerint a testület csütörtökön Strasbourgban 368 igen, 49 nem szavazattal és 25 tartózkodással fogadott el jelentést az afganisztáni ópiumtermesztésről.

Az ENSZ-nek a kábítószerrel és az azzal összefüggő bűnözéssel foglalkozó hivatala szerint az ópiumtermelés Afganisztánban rekordsebességgel nő. A két évvel ezelőtti mennyiséghez képest az idén kétszer annyi ópiumot állítanak elő.

A máktermesztés Afganisztán mintegy 31 milliós lakosságából több mint 3 millió főt foglalkoztat.

A Világbank becslése szerint az ország GDP-jének 40 százaléka összefüggésbe hozható az ópiummal.

Afganisztán szállítja a világpiacra az ópiumszármazékok 93 százalékát, és a lázadók, a hadurak, a tálibok, a terroristacsoportok a kábítószer-kereskedelmet tekintik legnagyobb bevételi forrásuknak, veszélyeztetve ezzel Afganisztán politikai stabilitását és gazdasági fejlődését.

Az európai képviselők arra kérik a tanácsot, hogy tanulmányozza "kisléptékű kísérleti projektek létrehozásának lehetőségét, amelyek révén a jelenleg tiltott mákültetvények egyes részeit olyan földterületekké alakítják át, ahol törvényes, ópiumalapú fájdalomcsillapítókat állítanak elő".

A jelentés hozzáteszi: "az ilyen termelést szigorú, helyszíni felügyelet mellett kell végezni, amelyet egy olyan nemzetközi szervezet (...) által végzett ellenőrzéssel is ki kell egészíteni, amelynek segítségével felügyelik a termelést, és megakadályozzák, hogy a termék egyéb, illegális piacokra - például a heroinpiacra - kerüljön".

Címlapról ajánljuk

Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek – közölte a Sándor-palota. Dr. Szathmáry Zoltán elismert magyar ügyészségi vezető és büntetőjogi szakértő, szakterülete a kiberbűnözés, valamint a mesterséges intelligencia büntetőjogi kihívásai. Baka András államfő is felszólal hétfőn az Országgyűlés 13 órakor kezdődő ülésén, ahol Magyar Péter kormányfő is beszél napirend előtt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

Olyan keményen megsorozták Oroszországot, mint még soha, bejött a papírforma Putyinnak a választáson - Háborús híreink hétfőn

A tegnapi ukrán csapássorozat, amely során 1951 drónt és 8 rakétát vetettek be Oroszország ellen, a legnagyobb volt a háború kezdete óta - írja az MTI az orosz védelmi minisztérium és a TASZSZ alapján. Vasárnap zárult az orosz parlamenti választás, a szavazatok 71 százalékos feldolgozottságánál a kormányzó Egységes Oroszország 57,5 százalékot szerzett, míg a kommunisták 14, a liberális demokraták 8,7, az Új Emberek 7,9, az Igazságos Oroszország pedig 5 százalékon áll. Dmitrij Medvegyev, az Egységes Oroszország elnöke kijelentette, hogy a kormánypárt méltó módon szerepelt. Az előzetes adatok szerint a részvételi arány 56,6 százalék volt. Volodimir Zelenszkij ukrán és Donald Trump amerikai elnök New Yorkban tervez találkozni - jelentette be Zelenszkij tegnap, miután telefonon egyeztettek. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×