Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Sólyom-látogatás a Benes-dektrétumok árnyékában

A szlovákiai magyar párt vezetőivel is tárgyal Sólyom László keddi révkomáromi látogatása során. A köztársasági elnök a helyi önkormányzat és a Palatinus Polgári Társulás meghívására érkezett a magyarlakta határvárosba.

Sólyom László röviddel azután érkezett Szlovákiába, hogy a Benes-dekrétumokat megerősítő szlovák parlamenti határozat miatt Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke lemondta tervezett kelet-szlovákiai útját.

Ugyancsak emiatt a magyar fél nem vett részt a szlovák és magyar parlament külügyi bizottságának találkozóján, és az Országgyűlés közigazgatási bizottsága sem képviseltette magát azon a szlovákiai tanácskozáson, amelyet a visegrádi társbizottságokkal folytatott volna.

Sólyom László korábban többször is hangsúlyozta: nem diplomáciai szintű látogatásról van szó, a szlovákiai magyarok meghívására utazott Révkomáromba.

Rövid időn belül ez a magyar államfő második szlovákiai útja, legutóbb augusztusban Deákiban járt, ugyancsak magánlátogatáson, ami kiváltotta a kormánykoalcióban résztvevő Szlovák Nemzeti Párt éles tiltakozását.

A magyar államfő délelőtt megbeszélést folytatott a Duna-menti város vezetőivel, majd megtekintette a helyi múzeum dísztermében kiállított festményeket.

Sólyom László találkozik még egyes helyi intézmények és civil szervezetek képviselőivel, ezt követően pedig a Magyar Koalíció Pártja vezetőivel folytat eszmecserét.

A komáromi Selye János Egyetem tanárai és diákjai délután beszélgetésre várják az elnököt.

Sólyom László megtekinti a komáromi erődrendszer egy részét, ünnepi beszédet mond Árpád-házi II. András szobrának átadásán az Európa udvarban, majd leleplezi Medgyaszay István építész emléktábláját.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Lemondott a fideszes képviselő, izgalmas politikai csata jön Budapest mellett

December 20-án időközi önkormányzati választást tartanak Dunakeszi 7. számú választókerületében, miután a körzetet 13 és fél évig képviselő kormánypárti Benkő Tamás lemondott mandátumáról. Bár a városvezetést stabil Fidesz–KDNP többség alkotja, érdekes lesz, hogy miképpen alakultak az erőviszonyok két és fél év után.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Tisza-kormány: véget ért a konfliktusos EU-csúcs, de a legnehezebb viták decemberre maradtak, miközben itthon sorra jönnek a feljelentések

Tisza-kormány: véget ért a konfliktusos EU-csúcs, de a legnehezebb viták decemberre maradtak, miközben itthon sorra jönnek a feljelentések

Péntek este véget ért a brüsszeli EU-csúcs, ahol Magyar Péter szerint sikerült minden fontos kérdésben érvényesíteni a magyar érdekeket: a következő uniós költségvetésben egymilliárd euróval többet kapna Magyarország, az ETS2 bevezetését pedig egy évvel elhalasztanák. A legnehezebb pénzügyi kérdésekben azonban nem volt áttörés, a 2028–2034-es büdzsé vitája holtpontra jutott, a végső döntés decemberben születhet meg. A kormányfő Volodimir Zelenszkijjel is tárgyalt a kárpátaljai magyarok jogairól. Itthon a Kisfaludy-program miatt tett feljelentést a kormány, a közmédiából 2 milliárd forintnyi eszköz tűnt el, a minimálbér jövő évi emelése pedig a tervezett 14 helyett 6 százalék alá csökkenhet. Cikkünk folyamatosan frissül a szombati legfrissebb kormányzati fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×