Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig

Pódiumbeszélgetésre hívta meg Bush elnököt egy iráni egyetem

Az emberi jogokra és a holokausztra is kiterjedő pódiumbeszélgetésre hívta meg egy iráni egyetem George W. Bush amerikai elnököt egy héttel azután, hogy Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök előadást tartott a New York-i Columbia Egyetemen. A Fehér Ház visszautasította a meghívást.

Bush elnököt a meshedi Firdauszí Egyetem látná vendégül, hogy válaszoljon a diákok és a tanárok kérdéseire. A beszélgetésen nem zárkóznának el az olyan érzékeny témáktól sem, mint az emberi jogok - jelentette a Fársz hírügynökség.

Ahmadinezsád elnöknek nem lenne kifogása az ellen, hogy Bush előadást tartson a perzsa állam egyik felsőoktatási intézményében - derült ki egyik napokban adott nyilatkozatából.

Dana Perino, a Fehér Ház szóvivője kijelentette, hogy nem veszik komolyan a meshedi egyetem meghívását. Hangsúlyozta, hogy Bush elnök majd akkor fontolhat meg egy ilyen javaslatot, ha Iránban szabad és demokratikus társadalom alakul ki, az ország nem atomfegyver birtoklására törekszik, és nem buzdít Izrael elpusztítására.

Az iráni médiában és a politikai körökben felháborodást keltett Ahmadinezsád fogadtatása a New York-i egyetemen. Előadása előtt Lee Bollinger, a Columbia elnöke "szánalmas és kegyetlen diktátornak" nevezte a vendéget, bírálva Irán emberi jogi teljesítményét és külpolitikáját, valamint azt, hogy az elnök tagadja a holokausztot, és többször is kijelentette, hogy Izraelt le kell törölni a térképről.

Az iráni sajtó és az állami televízió diadalmenetként ünnepelte Ahmadinezsád New York-i látogatását, beleértve az ENSZ-közgyűlésben elhangzott beszédét is.

Címlapról ajánljuk

Lemondott a fideszes képviselő, izgalmas politikai csata jön Budapest mellett

December 20-án időközi önkormányzati választást tartanak Dunakeszi 7. számú választókerületében, miután a körzetet 13 és fél évig képviselő kormánypárti Benkő Tamás lemondott mandátumáról. Bár a városvezetést stabil Fidesz–KDNP többség alkotja, érdekes lesz, hogy miképpen alakultak az erőviszonyok két és fél év után.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Tisza-kormány: véget ért a konfliktusos EU-csúcs, de a legnehezebb viták decemberre maradtak, miközben itthon sorra jönnek a feljelentések

Tisza-kormány: véget ért a konfliktusos EU-csúcs, de a legnehezebb viták decemberre maradtak, miközben itthon sorra jönnek a feljelentések

Péntek este véget ért a brüsszeli EU-csúcs, ahol Magyar Péter szerint sikerült minden fontos kérdésben érvényesíteni a magyar érdekeket: a következő uniós költségvetésben egymilliárd euróval többet kapna Magyarország, az ETS2 bevezetését pedig egy évvel elhalasztanák. A legnehezebb pénzügyi kérdésekben azonban nem volt áttörés, a 2028–2034-es büdzsé vitája holtpontra jutott, a végső döntés decemberben születhet meg. A kormányfő Volodimir Zelenszkijjel is tárgyalt a kárpátaljai magyarok jogairól. Itthon a Kisfaludy-program miatt tett feljelentést a kormány, a közmédiából 2 milliárd forintnyi eszköz tűnt el, a minimálbér jövő évi emelése pedig a tervezett 14 helyett 6 százalék alá csökkenhet. Cikkünk folyamatosan frissül a szombati legfrissebb kormányzati fejleményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×