eur:
394.85
usd:
356.49
bux:
73003.59
2024. szeptember 15. vasárnap Enikő, Melitta

Eltitkolt kormányjelentés az egészségügy helyzetéről

Franciaországban több mint egymilliárd euróval tartozik az állam az egészségügyi dolgozóknak. Az erről szóló jelentést a választási időszak alatt titokban tartották.

A Le Parisien című lap azt írta: az ügyről szóló kormányjelentés fél éve készült, de azt a választási időszak alatt titokban tartották. Az újság emlékeztet arra: a felhalmozott és ki nem fizetett túlórapénzeknek a 35 órás munkahétre való áttérés az oka.

Szakértők úgy vélik: ha az egészségügyi dolgozók három-négy éven belül elkezdik felhasználni a felhalmozott túlórapénzt korkedvezményes nyugdíjba vonulásra, akkor 2010-re katasztrófahelyzet állhat be a már jelenleg is orvoshiánnyal küzdő francia kórházakban.

A kormányjelentés, amelyet teljes terjedelmében még a héten nyilvánosságra hoznak, az orvostanhallgatók és a nővérek számának jelentős növelését javasolja Franciaországban.

Címlapról ajánljuk

Óránként 8 centi emelkedés - Így áll a Duna vasárnap délelőtt

Naponta egy métert emelkedik a Duna vízszintje, már most 4 méter fölött jár, a rekord 891 centi, a tetőzést pedig a hét második felére várják. A rakpartokat most felejtsük el, de a Margitsziget szerelmesei is kezdhetik áttervezni a hetet.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.09.16. hétfő, 18:00
Toroczkai László
a Mi Hazánk elnöke, parlamenti frakcióvezetője
Most érdemes kriptóba tenni a pénzünket?

Most érdemes kriptóba tenni a pénzünket?

A bitcoin mellett az altcoinok piacán is kivárást láthattunk az előző hetekben a tőzsdéken, mivel a befektetők továbbra is az amerikai elnökválasztással kapcsolatos eseményekre figyelnek. Ahogy azonban közeledünk a novemberi választáshoz, úgy válik egyre fontosabbá pozícionálni magukat a piaci szereplőknek a lehetséges kimenetelekre. A bitcoin kapcsán már láthattunk az utóbbi napokban 80 ezer és bőven 100 ezer dollár feletti célárakat is, van azonban egy másik token is, amely nagy rali előtt állhat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×