Infostart.hu
eur:
365.86
usd:
320.91
bux:
151868.93
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

A NATO bővítéséről és megújításáról tárgyalnak

Az afganisztáni missziók mellett a NATO bővítésének ügyéről és a katonai szervezet reformjáról tárgyalnak az állam- és kormányfők az észak-atlanti szövetség kedden kezdődött csúcsértekezletén Rigában. A tanácskozáson részt vesz Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is.

George Bush amerikai elnök nem sokkal korábban a rigai egyetemen mondott beszédében úgy fogalmazott, hogy reményei szerint a NATO már a következő, 2008-as csúcsértekezleten meghívhatja soraiba a három jelenlegi hivatalos tagjelöltet, Horvátországot, Macedóniát és Albániát, s az Egyesült Államok továbbra is támogatja Grúzia és Ukrajna törekvését a NATO-tagságra.

Dimitrij Rupel szlovén külügyminiszter pedig azt mondta: a NATO szerinte már a mostani csúcson felkérhet három másik nyugat-balkáni államot, Bosznia-Hercegovinát, Szerbiát és Montenegrót, hogy csatlakozzanak a katonai szövetség békepartnerségi programjához.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×