Infostart.hu
eur:
364.3
usd:
325.14
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles

Tiltakozásul felgyújtotta magát a lelkész

Önégetéssel vetett véget életének szerdán egy nyugalmazott protestáns lelkész Németországban. A feltételezések szerint így akart nyomatékot adni az iszlám terjedése feletti aggodalmának.

A 73 éves Roland Weissenberg, aki 1989 óta nyugdíjban volt, belehalt súlyos égési sérüléseibe szerda délután egy hallei klinikán.

Mint Elfriede Begrich esperesnő sajtóértekezletén elmondta, az idős evangélikus lelkész kedden, a reformáció emléknapján bemászott az erfurti ágostonrendi kolostor melletti építési területre, ahol benzint locsolt magára, majd azt meggyújtotta.

Ez volt az a kolostor, amelybe Luther Márton, a reformáció elindítója 1505-ben belépett, és kedden számos résztvevővel ezen a helyen emlékünnepséget rendeztek. A lelkész öngyilkossága idején éppen istentisztelet tartottak.

Weisselberg egy Begrichhez intézett levelében azt írta, hogy a német evangélikus egyháznak komolyabban kellene vennie az iszlám terjedését. Az esperesnő szerint a lelkész az utóbbi két-három évben mind többet beszélt erről a problémáról.

Mielőtt benzinnel leöntötte volna magát, ezt kiáltotta: "Jézus és Oskar". Ez az esperesnő szerint világos utalás volt Oskar Bruesewitz lelkészre, aki 1976-ban a keletnémet kommunista rendszer elleni tiltakozásul felgyújtotta magát.

Címlapról ajánljuk
Fontos felújításokra, átalakításokra nem lehet használni a Wekerle Pluszt – szakértő segít eligazodni

Fontos felújításokra, átalakításokra nem lehet használni a Wekerle Pluszt – szakértő segít eligazodni

Az energiahatékonyság javítása nemcsak a rezsiköltségeket csökkentheti, hanem az ingatlanok értékét is növelheti. Az októberben elindult Wekerle+ program a lakásvásárlást és a korszerűsítést is támogatja, így azoknak is segítséget nyújthat, akik energiafaló, felújításra szoruló otthont vásárolnának. Milyen lehetőségeket kínál a program, és milyen feltételekkel lehet igénybe venni a támogatást? Erről kérdezte Balogh Lászlót, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértőjét az InfoRádió.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Néhány ország vagyonokat keres az amerikai–kínai rivalizáláson

Néhány ország vagyonokat keres az amerikai–kínai rivalizáláson

Akár tetszik, akár nem, sok szegény ország sorsa a természeti erőforrásaitól függ. Mivel iparuk kevésbé fejlett és szolgáltatószektoruk kisebb, mint a gazdag államoké, a föld alatti kincsek döntően befolyásolhatják gazdasági kilátásaikat. Az olaj és az ércek iránti növekvő globális kereslet ösztönözheti a növekedést, vonzhatja a beruházásokat és betömheti a költségvetési lyukakat. A szegényebb országok pénzügyminiszterei közül sokan nosztalgiával emlékeznek vissza a legutóbbi nyersanyag-szuperciklusra, amikor a felemelkedő Kína kielégíthetetlen kereslete felhajtotta a fémek és a fosszilis tüzelőanyagok árát. Az olajeladásoknak is köszönhető, hogy Angola GDP-je 2002 és 2008 között csaknem megduplázódott.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×