Infostart.hu
eur:
365.28
usd:
314.65
bux:
149161.68
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed

Minden idők egyik legnagyobb kitelepítésére készül London

A brit külügyi államminiszter szerint Dunkerque óta a legnagyobb evakuálásra készül London. Kim Howells emlékeztetett: a kormánynak több mint 10 ezer Libanonban rekedt brit állampolgár biztonságáról kell gondoskodnia. 1940-ben a francia partokon bekerített több mint 300 ezer szövetséges katonát menekítették Angliába.

A brit miniszter azt mondta: a tömeges evakuálás szerdán kezdődhet, amikor a térségbe ér a brit haditengerészet két hajója.

Libanonból már Damaszkuszon keresztül elutazott 700 dán és 160 finn állampolgár, további 1900 dán pedig még vár a kimenekítésre.

Svéd bejelentés szerint eddig 1300 svéd állampolgár hagyta el Libanont, ahonnan 450 német és 300 holland állampolgár is elutazott.

Norvégia azt közölte: hamarosan megérkezik egy 600 fő szállítására alkalmas norvég hadihajó Bejrút kikötőjébe.

A libanoni francia nagykövetségen kétezren jelezték, hogy el akarnak utazni, őket egy bérelt görög komphajón viszik Ciprusra.

Washington bejelentette: kedden egy romboló által kísért kereskedelmi hajón és katonai helikoptereken megkezdi állampolgárai Ciprusra szállítását.

Címlapról ajánljuk
Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa fel a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. A részletekről Németh Viktória, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior kutatója beszélt az InfoRádióban.

Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Több villamos- és trolibusz-járat megújítását tudta az Európai Unió helyreállítási alapjából finanszírozni a főváros – mondta el az InfoRádiónak Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere hozzátette a szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó kérdésre, az önkormányzat szeretne mindenben együttműködni és jó kapcsolatot ápolni a Tisza-kormánnyal.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×