Infostart.hu
eur:
363.8
usd:
324.58
bux:
0
2026. október 14. szerda Helén

A németeké a legtöbb európai szabadalom

Az Európai Unión belül Németország vezet a szabadalmak terén. A Münchenben működő Európai Szabadalmi Hivatal elnöke, Alain Pompidou közölte: a bejelentések közel egyötöde származik német feltalálóktól.

Az elmúlt évben összesen 193 ezer találmányt nyújtottak be szabadalmazásra - mondta müncheni sajtóértekezletén az Európai Szabadalmi Hivatal elnöke, és utalt arra, hogy ez 7 százalékos emelkedést jelent az előző évhez viszonyítva - jelentette az InfoRádió németországi tudósítója.

A feltalálások terén az első helyen Németország áll, az uniós bejelentések 18,5 százaléka német eredetű. Világviszonylatban csupán az Egyesült Államok előzte meg a németeket, míg Japán a harmadik helyre szorult.

Uniós viszonylatban Magyarország már évek óta a középmezőnyben foglal helyet.

Cégekre lebontva a legtöbb szabadalmi igényt a holland Philips nyújtotta be, míg a német Siemens a második helyen végzett.

Kevesebbet fogadtak el

A hivatal elnöke azonban nem titkolta azt sem, hogy kereken öt százalékkal csökkent a szabadalomra méltatott beadványoknak a száma, így a 193 ezer közül tavaly csupán 53 ezret részesítettek jogvédelemben.

Az uniós szintű szabadalmazás óriási költségeinek visszaszorítására Alain Pompidou sürgette az úgynevezett londoni megállapodás mielőbbi ratifikálását, amely szükségtelenné teszi a beadványok valamennyi tagállam nyelvére történő, igencsak drága lefordítását.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az elemző szerint három forrásból finanszírozható az olimpia lebonyolításának költsége
Budapest 2036

Az elemző szerint három forrásból finanszírozható az olimpia lebonyolításának költsége

A szigorú fiskális politika és az euró bevezetése nem zárja ki, hogy Budapest 2036-ban nyári olimpiát rendezzen – erről beszélt az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány szenior elemzője. Németh Viktória szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság már nem támogatja a gigaberuházásokat, az olimpiai rendezésnek pedig illeszkednie kell az adott város hosszú távú fejlesztési koncepciójához.

Nincs megállás a parlamentben, megint összeülnek a képviselők

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2025-ös beszámolójáról, valamint a két közmédia céggel kapcsolatos országgyűlési határozati javaslatokról tárgyal az Országgyűlés szerdán.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Ma megszólal Christine Lagarde - Mi várható a tőzsdéken?

Ma megszólal Christine Lagarde - Mi várható a tőzsdéken?

Továbbra is az AI-vállalatok és az iráni konfliktus fejleményei vannak a befektetői figyelem középpontjában, tegnap például kifejezetten gyengén teljesítettek a chipgyártók, miután tovább erősödtek a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházási buborékkal kapcsolatos félelmek, illetve a kínai verseny fokozódása miatti aggodalmak. Izgalmakból ma sem lesz hiány, a befektetők Christine Lagarde EKB-elnök megszólalásaira és a Nemzetközi Energiaügynökség havi olajpiaci jelentésére figyelhetnek, de a nap legfontosabb közlése az amerikai szeptemberi infláció lesz, ami érdemben befolyásolhatja a Fed kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Az előzetes adatok alapján óvatos emelkedéssel indulhat a nap az európai tőzsdéken. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×