Infostart.hu
eur:
362.37
usd:
317.19
bux:
151271.47
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Szerb-magyar nacionalista ebéd a Vajdaságban

Szerb és magyar nacionalisták baráti találkozót tartottak a bácskai Óbecsén. A beszélgetésen résztvevők a további együttműködést sem zárták ki, és szóba került a nándorfehérvári csata 550. évfordulójának közös megünneplése is.

Az információ a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) óbecsei koordinátorától származik. Rókus László a Szabad Európa Rádióban közölte: baráti, közös ebédet tartottak Óbecsén a HVIM és a nacionalista Szerb Radikális Párt képviselői.

A szélsőjobboldali Szerb Radikális Párt korábbi vezetője, Vojiszlav Seselj a jugoszláviai háborús bűnöket vizsgáló Nemzetközi Törvényszék hágai börtönében van.

Az HVIM koordinátorának nyilatkozat szerint a találkozót Pál Sándor, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének elnöke szervezte.

A találkozón a magyar és a szerb nacionalisták egyetértettek abban, hogy a nacionalizmus nem egyenlő a sovinizmussal.

Rókus László szerint a nacionalisták szeretik nemzetüket, ez közös a két mozgalomban, ezért semmi akadálya az együttműködésüknek.

A találkozón arról is tárgyaltak, hogy esetleg együtt ünnepeljék meg a nándorfehérvári csata 550. évfordulóját.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Seremet Sándor az Arénában: Oroszországról homlokegyenest ellenkező dolgokat gondolnak egyszerre

Seremet Sándor az Arénában: Oroszországról homlokegyenest ellenkező dolgokat gondolnak egyszerre

Hol azt gondolják és írják, hogy Oroszország már az összeomlás szélén áll, hol pedig azt, hogy bármikor megtámadhatja a NATO-t, lerohanhatja a Baltikumot. Az orosz parlament szerepe formális, a valódi döntések az elnöki hivatalban születnek, az orosz vezetés a választásokkal a rendszer stabilitását és a helyi vezetők mozgósítási képességét is felméri – többek között erről beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Seremet Sándor, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter feljelentést tesz a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett karaktergyilkosság során a „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emeritus professzora
Barabás Gyula: gazdaságpolitikai rendszerváltást és növekedéstámogató hiánycsökkentést hajt végre a Tisza-kormány

Barabás Gyula: gazdaságpolitikai rendszerváltást és növekedéstámogató hiánycsökkentést hajt végre a Tisza-kormány

Az euró az egyik legjobb befektetés Magyarország számára, hosszabb távon évente 2000 milliárd forintnyi kamatkiadást és 1000 milliárd forintnyi kamattámogatás-kiadást takaríthat meg az államnak – jelentette ki nyitóelőadásában Barabás Gyula, a Pénzügyminisztérium államtitkára a Portfolio Future of Finance 2026 konferenciáján. A gazdaságpolitikai rendszerváltás három dolgot jelent a kormány számára: 1. végleges szakítást a gyenge forint politikájával, a 2. felelős gazdálkodást az adófizetők pénzével az eddigi túlköltekezés pazarlás helyett, 3. gazdasági növekedést támogató hiánycsökkentést – mindezek részleteiről beszélt előadásában az államtitkár.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×