Infostart.hu
eur:
385.26
usd:
331.69
bux:
122011.6
2026. január 16. péntek Gusztáv

Bűnvádi eljárás a tömeggyilkos ápoló ellen

Egy dél-bajorországi járásbíróságon bűnvádi eljárás indult egy 27 éves kórházi alkalmazott ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy legalább 29 embert ölt meg. A munkatársai által megbízhatónak, ám cseppet sem rokonszenvesnek ítélt ápoló esete egyedülálló Németország háború utáni történetében.

A kedden kezdődött perben a 27 éves ápoló kijelentette, hogy tetteit semmivel sem tudja megmagyarázni ezért bocsánatot kért áldozatai hozzátartozóitól.

A férfi letartóztatása után még azt vallotta, hogy kívánságra segítette a túlvilágra a halálos betegségben szenvedő pácienseit. Mint az ügyészség kiderítette, ez legfeljebb egy esetben igaz, ezért 16 rendbeli gyilkossággal, 12 rendbeli emberöléssel és csupán egyetlen kegyes halál előidézésével vádolja.

Két évig dolgozott a kórházban

Az ápoló 2003-ban állt a Boden tóhoz közeli Sonthofen kórházának szolgálatába. A múlt évben történt leleplezéséig még olyan betegeket is beoltott gyors halált kiváltó gyógyszermix-injekciójával, akik elbocsátás előtt álltak.

Az előre láthatóan május végéig tartó és szinte példátlan érdeklődést kiváltó perben 87 tanút idéztek be. Az ügyészség elrendelte 42 holttest kihantolását is, mert feltételezi, hogy köztük további áldozatokat találhatnak.

A jóval 100 kiló feletti 27 éves vádlottat elmegyógyász is felülvizsgálja, mert múltjára vonatkozó állításai közt paranoiát kiváltó indokokat is említett.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bendarzsevszkij Anton: Kína nyomás alá tudta helyezni Oroszországot

Bendarzsevszkij Anton: Kína nyomás alá tudta helyezni Oroszországot

Külső tényezők növelik Ukrajna és Oroszország kompromisszumkötésre való hajlandóságát – mondta az InfoRádióban Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Beszélt annak jelentőségéről is, hogy Kína leállította az orosz áram vásárlását.

A legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×