Infostart.hu
eur:
354.3
usd:
311.13
bux:
139790.13
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Pokolgép robbant Libanonban

Pokolgép robbant egy bejrúti laktanya közelében. A detonáció anyagi károkat okozott, egyes jelentések szerint egy katona is megsebesült.

Néhány órával a robbanás előtt a Szada al-Balad című lap arról értesítette a hatóságokat, hogy a szerkesztőséget telefonon felhívta egy ismeretlen, aki azt mondta: merénylet készül egy katonai létesítmény ellen.

A telefonáló az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet libanoni képviselőjének mondta magát.

A férfi a robbantást azzal indokolta, hogy lejárt az a kéthetes határidő, amelyet a szervezet adott a hatóságoknak 13, a feltételezések szerint az al-Kaidához tartozó ember szabadon bocsátására.

Az újság telefaxon közleményt kapott egy ismeretlen szervezettől, az úgynevezett Iszlám Világfronttól is, amely elítélte a libanoni hatóságok által végrehajtott letartóztatásokat, mondván, hogy ez a politika Izrael és az Egyesült Államok érdekeit szolgálja.

A libanoni hatóságok január elején tartóztattak le 13 embert. A férfiakat azzal vádolják, hogy bűnszövetkezetet hoztak létre terrorcselekmények kivitelezésére, hivatalos és magánokiratokat hamisítottak, továbbá engedély nélkül fegyvert tartottak maguknál.

A libanoni állami média szerint a letartóztatottak feltételezett al-Kaida-tagok, de igazságügyi tisztségviselők azt mondták, hogy erre nincs bizonyíték.

Tavaly Libanonban 14 robbantást követtek el, ezek közül a legsúlyosabbat február 14-én, Rafík Haríri, az ország volt miniszterelnöke ellen. A volt kormányfőn kívül további 20 ember veszítette életét a merényletben.

Címlapról ajánljuk
Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Robotokkal, világrekorder hidakkal, kvantumműholdakkal mutat utat Kína

Kínát sokáig a világ gyáraként emlegettük, ám mára az ország sokkal több lett. A világ leghosszabb hídja, a legnagyobb nagysebességű vasúthálózata, a napelemgyártás origója, melyben ma már több mint kétmillió ipari robot dolgozik és van kvantumműholdja is jól mutatja, hogy Kína ma már nemcsak termel, hanem irányt is mutat.

Csoda, ha nem tűnik el a Velencei-tó a nyár végére, döbbenetes fotók érkeztek

Történelmi mélypontra süllyedt a Velencei-tó vízállása: az agárdi mérőállomáson mindössze 47 centiméteres vízszintet rögzítettek, ami jelentősen elmarad az ideálisnak tekintett 130 centimétertől.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. június 28. 21:59
2026. június 28. 20:20
×
×