eur:
394.52
usd:
364.45
bux:
73793.55
2024. július 30. kedd Judit, Xénia

El akarták rabolni Blair kisfiát

Brit lapértesülés szerint el akarták rabolni Tony Blair miniszterelnök hatéves kisfiát. A Sun című lap információit a londoni rendőrség is megerősítette.

A gyermekrablás tervét állítólag az Apák az igazságért nevű, az elvált apák gyermekláthatási jogainak erősítéséért küzdő brit szervezet egyik csoportja dolgozta ki.

A Fathers 4 Justice alapítója ugyanakkor a BBC-nek azt mondta: nincs közük a tervezett akcióhoz. A brit lap rendőrségi forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy az aktivisták csak rövid időre akarták maguknál tartani a kisfiút.

A rendőrség nem sokkal karácsony előtt, kezdeti szakaszában leplezte le a gyermekrablás előkészületeit, de eddig senkit sem vett őrizetbe.

Az említett szervezet már több olyan akciót hajtott végre, amelyek a biztonsági intézkedések hiányosságára hívták fel a figyelmet.

Címlapról ajánljuk
Robert Fico figyelmeztetett, Szlovákia nagyon megnehezítheti az ukránok dolgát

Robert Fico figyelmeztetett, Szlovákia nagyon megnehezítheti az ukránok dolgát

Ha rövidesen nem indítják újra az orosz kőolaj tranzitját Ukrajnán keresztül, akkor a pozsonyi Slovnaft finomító nem szállít több gázolajat Ukrajnába, ami az ország fogyasztásának tizedét fedezi – közölte Robert Fico szlovák miniszterelnök, és megismételte, hogy a kormánya kitart a korábbi lépései és kijelentései mellett.

Kökény Beatrix: A mostani generáció már lazább, nem izgulják túl

A korábbi Európa-bajnok, olimpiai és világbajnoki ezüstérmes kézilabdázó szerint a mostani női válogatottnak már megvan a hite, mentális is erősebb. Párizsban beszélt arról is, milyen meccsre számít Angola ellen és hogyan élte meg gyermeke, Imre Bence berobbanását.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.07.30. kedd, 18:00
Kiss Róbert Richárd
turisztikai szakértő, az InfoRádió főmunkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×