Infostart.hu
eur:
361.58
usd:
315.25
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric

Kínában az észak-koreai vezető

Kínában tartózkodik Kim Dzsong Il észak-koreai vezető. Ezt a dél-koreai katonai hírszerzés egyik magas rangú, neve elhallgatását kérő képviselője közölte.

A dél-koreai tisztségviselő elmondta: az észak-koreai elnököt szállító vonat kedd hajnalban haladt át az észak-koreai-kínai határon. A hivatalos dél-koreai hírügynökség pekingi jelentésében megerősítette az információt. Azt egyelőre nem tudni, hogy Kim Dzsong Il kivel és miről tárgyal Kínában.

Phenjan hétfőn azt közölte, hogy az amerikai politika miatt egyelőre nem hajlandó folytatni az atomprogramjáról kezdett hatoldalú tárgyalásokat.

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×