eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Az újjáépítés alatt álló déli összekötő vasúti híd utolsó, beépítésre váró hídeleme 2021. február 20-án. A Rákóczi híd (korábban Lágymányosi híd) közvetlen szomszédságában lévő vasúti híd felújítását és bővítését a Duna Aszfalt Kft. végzi. A Keleti pályaudvar és Hegyeshalom közötti vonalon lévő hídon a meglévő két, egyvágányos hídszerkezetet elbontják és három új, egyvágányos hídszerkezetet építenek a helyére.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

Tíz híd újult meg itthon uniós pénzből

Lezárult a hídrekonstrukciós program, amelyben négy ütemben (2017 és 2022 között) tíz vasúti hidat újítottak fel 6,77 milliárd forintból

Az Integrált közlekedésfejlesztési operatív program (Ikop) finanszírozta a projektet, amelyben nagyjából 6 milliárd forintot a létesítmények kivitelezésére, a fennmaradó összeget pedig a mérnöki tanúsítói szolgáltatásokra és projektmenedzsmentre költötték.

A hídfelújítási programot a MÁV Zrt. kezdeményezte, a vasúttársaság végezte a hidak állapotfelmérését, amely alapján elkészült egy megvalósíthatósági tanulmány. Ezután választották ki azokat a hidakat, amelyek olyan korúak és állapotúak voltak, hogy a felújítás elmaradása akár a híd és a kapcsolódó vasútvonal lezáráshoz is vezethetett volna.

A tanulmány 9 hídra terjedt ki, a tizedik híd felújítására a jelenleg is zajló 101-es vasútvonal rekonstrukciója miatt volt szükség. A munkálatok célja, hogy a személy- és áruszállító vállalatok és közvetve a teljes magyar lakosság, illetve a tranzitforgalom miatt a környező országok lakossága is részesüljön a projekt hozadékából.

2017 és 2018 között zajlott a program első üteme,

amelyben a Budapest-Kelenföld-Dombóvár vasútvonalon Rétszilas mellett a Sárvíz-Nádor-csatorna hidat, Tolnanémedi és Pincehely mellett pedig egy-egy Kapos-hidat újítottak fel. A kivitelezési munkálatokra mintegy 2,7 milliárd forintot költöttek.

Ezt követően 2018 és 2019 között zajlott a második ütem, amelyben először a Győr-Celldömölk vasútvonalon Külsővat mellett a Marcal folyó hídja, majd a 20-as számú vasútvonalon Ajkán a Torna-patak két hídja újult meg. A munkálatokra 820,999 millió forintot fordítottak. Több mint 1,587 milliárd forintból valósult meg 2020 és 2021 között a projekt harmadik üteme, amelyben a Budapest-Újszász-Szolnok vasútvonalon található három hidat újítottak fel. Átépítették a Tápió-patak, a Hajta-patak és az Ilke-ér hidat is.

A projekt negyedik üteme 2021 és 2022 között zajlott, ekkor újították fel a Berettyóújfalu és Sáp között található Kék-Kálló hidat, 849,453 millió forintból.

A programba bevont hidak leromlott állapotuk és gyenge teherbírásuk miatt már gátolták a hatékony vonatforgalmat,

ezek voltak a vasútvonalakon a szűk keresztmetszetek.

A teljes hídrekonstrukciós program a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában és a Híd-Tám Kft. kivitelezésében európai uniós és hazai forrás bevonásával valósult m

Címlapról ajánljuk
VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

VOSZ: a munkaerőpiaci helyzet javulása a nyugdíjas munkavállalóknak köszönhető

Az elmúlt években a munkaerő-piaci aktivitást jelentős részben növelte a nyugdíjasok visszafoglalkoztatása, évente ugyanis körülbelül 15 ezer olyan friss nyugdíjas van, aki az ellátása mellett tovább dolgozik – mondta az InfoRádióban a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnökhelyettese. A VOSZ támogatja azt, hogy minél többen – erejüktől függően – akár csak heti két napban dolgozzanak nyugdíj mellett.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×