Infostart.hu
eur:
364.61
usd:
325.03
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Unsplash

Felapríthatják a Google-t

Indul az Egyesült Államok kontra Google adtech per jóvátételi szakasza, melynek a végén a keresőcégre ismét strukturális változások várhatnak.

Hétfőn kezdetét veszi az idei második jóvátételi eljárás a Google ellen, alig néhány héttel azután, hogy a keresőcég számára kedvező véget ért az első, melynek tétje a vállalat strukturális átalakítása volt. Ezúttal az online hirdetési megoldások piaca a harctér, ahol szintén komoly a tét - írja a hwsw.hu.

A mostani jóvátételi szakasz a jogsértés tényét idén nyári ítélet egyenes folyománya - az eljárás éppen egy évvel ezelőtt kezdődött, amikor az amerikai igazságügyminisztérium (DOJ) azzal citálta bíróság elé a Google-t, hogy a cég komplex szolgáltatás-hálózatot épített ki az évek során, részben akvizíciókon keresztül, az adtech-eszközök használatát korlátozta, illetve manipulálta a hirdetési aukciókat.

Az eset nem csak az amerikai versenyjog számára jelentett vörös vonalat,

hiszen az Európai Unióban is indult gyakorlatilag ugyanezzel a potenciális visszaéléssel kapcsolatban eljárás, mely éppen szeptember elején, 2,95 milliárd eurós bírság kiszabásával ért véget. Bár az EU ebben az eljárásban is előírhatta volna a strukturális változásokat, a bizottság maradt a relatív kevés visszatartó erőt képviselő bírságolás mellett (ezzel a Google-t az elmúlt tíz évben összesen 11,6 milliárd euróra bírságolták).

A Google a DOJ-jal folytatott első, az online keresőpiaci monopóliumról csörtéjében augusztusban már megúszta a feldarabolást, ez azonban a mostani ügyben eljáró bírót, Leonie Brinkema-t nem kötelezi.

A jóvátételi szakasz meghallgatásai előreláthatóan két hétig tartanak majd, a Google pedig az ítélethozatalt követően fellebbezhet, az ügy teljes lezárása ezért évekig húzódhat.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×