A tervezés mára eszközzé vált a fogyasztók megtartására, a váltás akadályozására, sőt: sokszor arra, hogy egy adott vállalat saját ökoszisztémájába zárja a felhasználót. Egyes dizájnok finoman, szinte észrevétlenül láncolnak magukhoz – mások viszont visszatetszést keltenek, és a kudarc példáivá válnak. Vizsgáljunk meg négy tanulságos esetet: két sikeres és két elbukott kísérletet.

Tökéletes ökoszisztéma-integrációja

Vegyük például az Apple világát. A macOS-ben az ablakokat nem a jobb, hanem a bal felső sarokban lehet bezárni. Apró döntésnek tűnik – mégis egy egész filozófiát tükröz. Az Apple célja nemcsak az, hogy tökéletesen működő eszközöket alkosson, hanem hogy egy saját nyelvet, saját világot teremtsen.

Az iMessage zártsága, az AirDrop egyszerűsége vagy az Apple Watch és a Mac közötti zökkenőmentesség mind egy dolgot szolgálnak: hogy az Apple-élményen kívüli világ hirtelen kényelmetlennek, idegennek tűnjön.

Ez a „tervezett kényelem” nemcsak hűséget szül, hanem elriasztja azokat is, akik esetleg a váltáson gondolkodnak. A felhasználó nem egyszerűen egy márkát használ – egy ökoszisztémában él.

A kilincs, ami identitássá válik

A Tesla nemcsak autókat épít – jövőképet árul. Ennek egyik legérdekesebb példája a Model 3 süllyesztett, érzékelővel vezérelt kilincse. Az első találkozás furcsa lehet: a hagyományos fogantyú helyett egy logikátlannak tűnő mozdulatsorra van szükség. Ám ez a furcsaság hamar megszokássá, majd szinte természetessé válik – és ezzel együtt mérceként is szolgál más autók megítélésére.

A kilincs így nem pusztán eszköz – hanem egy finoman megtervezett pszichológiai horgony. A Tesla azt üzeni: más autók idejétmúltak, régimódiak. A jövő már megérkezett – és az ő neve: Tesla.

A telefon, ami túl nagyot akart ugrani

Nem minden ökoszisztéma-építési kísérlet jár sikerrel. 2013-ban a Facebook elindította a HTC First nevű készüléket, amely mélyen integrálta a közösségi platform szolgáltatásait. Az elképzelés világos volt: ha az emberek úgyis a Facebookon élnek, miért ne használjanak olyan telefont, amely eleve erre van tervezve?

A válasz: azért nem, mert a túl erőszakos integráció visszatetszést kelt. A felhasználók nem kérték ezt a mélységű beágyazottságot – sőt, egyfajta technológiai tolakodásként élték meg azt. A készülék rövid időn belül megbukott, és el is tűnt a piacról. A tanulság egyértelmű: az ökoszisztéma csak akkor működik, ha a felhasználó választja – nem akkor, ha rákényszerítik.

Képernyőmánia, ami túl messzire megy

A Tesla tervezési filozófiáját gyakran méltatják, mégsem mentes a hibáktól. A márka egyik leginkább vitatott döntése az volt, hogy alapfunkciókat – mint a kesztyűtartó kinyitása vagy a szellőző beállítása – kizárólag az érintőképernyőn keresztül érhetünk el. Ez futurisztikusnak tűnhet, de valójában használhatósági és biztonsági aggályokat vet fel.

A tapasztalat azt mutatja: az innováció önmagában nem elegendő. Ha a kezelhetőség nem intuitív, az élmény nem felszabadít – hanem frusztrál. A túl sok dizájn néha elidegenít.

Etika a dizájn mögött: eszköz vagy bilincs?

Egyre világosabb, hogy a modern tervezés nemcsak élményeket, hanem függőségeket is építhet. A vállalatok olyan rendszereket hoznak létre, amelyek egyszerre nyújtanak kényelmet és teremtenek zártságot. Egy kattintás a megszokás, két mozdulat a kötődés – és mire észbe kapunk, már el sem tudjuk képzelni az életet nélküle.

De hol húzódik a határ? Mikor válik a gondosan kialakított interfész láthatatlan ketreccé? A gazdaságban ezek a stratégiák gyakran növelik a nyereséget és csökkentik az elvándorlást. De vajon milyen áron?

A dizájnereknek ma már nemcsak azt kell mérlegelniük, mi működik technikailag vagy üzletileg, hanem azt is, mit jelent emberileg. Segítünk – vagy csapdába csalunk? Lojalitást teremtünk – vagy kizárunk minden alternatívát? Ahogy az ökoszisztémák egyre zártabbá, az interfészek egyre okosabbá válnak, a valódi kihívás az lesz, hogy az emberek ne veszítsék el a választás szabadságát.

A cikk szerzője Sebestyén Géza, az MCC Gazdaságpolitikai Műhelyének vezetője és a BCE docense