Infostart.hu
eur:
384.92
usd:
331.95
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j2) és Bruno Rodríguez Parrilla kubai külügyminiszter (b2) megbeszélést folytat a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2024. október 25-én.
Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

41 évig nem volt ilyen diplomáciai találkozó Budapesten

Magyarország kész kölcsönös előnyökkel járó együttműködést építeni Kubával - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a kubai kollégájával, Bruno Rodríguez Parrillával közös sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy utoljára 1983-ban került sor hasonló látogatásra hazánkban, majd kiemelte, hogy bár a két ország csaknem kilencezer kilométerre fekszik egymástól, vannak olyan kapcsolódási pontok, amelyeket meg kell próbálni kiaknázni.

Bejelentette, hogy aláírtak három együttműködési megállapodást is, részben a tudomány és innováció területén, és ez lehetővé teheti a fejlesztések összehangolását az egészségügyi tudományok, például a biotechnológia vagy a nukleáris medicina területén, továbbá hozzájárulhat az élelmiszerbiztonság és a karbonsemlegesség minél gyorsabb eléréséhez.

Budapest, 2024. október 25.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) fogadja Bruno Rodríguez Parrilla kubai külügyminisztert (b) a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2024. október 25-én.
MTI/Koszticsák Szilárd
Budapest, 2024. október 25. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) fogadja Bruno Rodríguez Parrilla kubai külügyminisztert (b) a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2024. október 25-én. MTI/Koszticsák Szilárd

Kiemelte, hogy továbbra is évi tíz kubai diák tanulhat ösztöndíjjal a magyarországi egyetemeken, illetve elmondta, hogy legutóbb tizenhárom magyar meghívott vett részt a kubai-magyar rektori konferencia ülésén, a Semmelweis Egyetem és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem pedig már építi a karibi szigetországban működő partnerintézményekkel az együttműködéseket.

"A külügyi intézetünk és a Kubai Külpolitikai Kutatóintézet közötti megállapodás pedig lehetővé teszi a külpolitikával foglalkozó fiatalok számára a látókör kibővítését"

- tudatta.

Szijjártó Péter arról is beszámolt, hogy kubai hivatali partnere a BRICS csúcstalálkozójáról érkezett, így első kézből értesülhetett a kazanyi ülésen történtekről.

A miniszter végezetül érintette azt is, hogy az ENSZ Közgyűlése jövő héten tárgyalja a Kubával szembeni amerikai embargó enyhítésére felszólító határozatot, amelyet Magyarország is támogat.

"Mielőtt néhány ügybuzgó majd leírja, hogy már megint micsoda Nyugat-ellenes álláspontot visz Magyarország, szeretném elmondani, hogy ez az Európai Unió egységes álláspontja" - mondta.

Majd felidézte, hogy az EU néhány éve megállapodást írt alá Kubával a politikai párbeszédről és az együttműködésről, amely azonban máig nem tudott teljes egészében hatályba lépni, mert Litvánia nem ratifikálta, márpedig ennek épp itt lenne az ideje.

"Jövőre a diplomáciai kapcsolatok felvételének 65. évfordulóját fogjuk ünnepelni, és készen állunk arra, hogy ezt az együttműködést egy kölcsönös előnyökkel járó együttműködéssé alakítsuk, hiszen Magyarország nyitott, exportorientált gazdasággal rendelkező ország, amely nyilvánvalóan keresi az együttműködés lehetőségét mindenkivel, aki hajlandó erre" - összegzett.

Címlapról ajánljuk
Négy éve történt a XXI. század legdurvább vulkánkitörése

Négy éve történt a XXI. század legdurvább vulkánkitörése

A csendes-óceáni Tonga közelében található, víz alatt megbúvó Hunga vulkán 2022. január 15-én hatalmas kitörési felhőt hozott létre, ami egy órán belül elérte a magaslégkörben lévő sztratoszférát, a felső ernyő részének kiterjedése pedig 400 kilométer volt. Harangi Szabolcs, a HUN-REN-ELTE Vulkanológiai Kutatócsoport vezetője felidézte, pontosan mi történt négy évvel ezelőtt, továbbá arra is kitért, tudományos szempontból milyen tanulságai voltak az akkori történéseknek.

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×