Infostart.hu
eur:
377.75
usd:
324
bux:
0
2026. április 9. csütörtök Erhard
Nyitókép: Budapesti Közlekedési Központ

Mivel túl drága, egyelőre halogatják a HÉV vonatok cseréjét

Sajtóértesülések szerint bőven 500 milliárd fölé kúszhat a HÉV-járműpark megújítása, így ez egyelőre nem is szerepel a kormány tervei között.

A 98 HÉV-járműből már az év elején is csak 79 volt forgalomba adható, 12 állt javítás alatt, hét pedig csak várt erre, mivel a koros járműveket hatévente fővizsgára kell küldeni, csakhogy ezek a szűkös javítókapacitások miatt torlódnak írja a 24.hu a Népszava értesüléseire hivatkozva. Pedig az idén 20, jövőre 25 fővizsgát kellene lebonyolítani, így a most bejelentett 5 jármű után, jövőre újabb 7 eshet ki a forgalomból – nyilatkozta Feld Mártont, a Magyar Közlekedési Klub elnökségi tagját.

Ráadásul a napokban derült ki, hogy az Orbán-kormány frissen elfogadott közlekedési stratégiájában 2035-ig egyetlen fillért sem szánnak a napi 135–170 ezer embert szállító HÉV-vonalak fejlesztésére. A lap felidézi, hogy Lázár János építési és közlekedési miniszter ugyan a bérletalku részeként elérte, hogy az állami HÉV-járműbeszerzés helyet cseréljen a fővárosi önkormányzat közlekedési projektjeivel. Így a CAF villamosokat az akkori egyezség szerint a helyreállítási alapból (RRF) finanszíroznák az IKOP helyett.

Utóbbi ugyanis hosszabb ideig, 2029-ig használható fel, így lenne idő a HÉV-járműtenderre.

Csakhogy Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója most elismerte, hogy a kormány addig sem jutott el, hogy véglegesítse az IKOP-listát, márpedig egy ilyen volumenű járműbeszerzés alsó hangon 3–4 év. „Az IKOP monitoring bizottság legutóbbi ülésén 12 jármű beszerzéséről volt szó, amelyek darabja a felvázolt műszaki paraméterek alapján 7 milliárd forint” – közölte Feld Márton.

A HÉV-üzem jelenlegi menetrendjéhez igazodó, 80–90 járműből álló flotta esetén ez 560–630 milliárd forintos költség. Erre jönne rá az infrastruktúra felújításának sok milliárdos költsége. Hegyi Zsolt szerint egyelőre két dolgot tehetnek: csúcsra járatják a karbantartást, illetve megpróbálnak használt járművekhez jutni. A vasúti járművek esetében azonban ez sokkal bonyolultabb, mint a buszágazatban.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor: Európa nehezen érti meg a Trump-féle amerikai logikát az iráni konfliktusban

Az amerikai elnök az elmúlt napokban egyszerre próbált retorikai nyomást helyezni az iráni rezsimre és közben megnyugtatni az amerikai piacokat. Az európai vezetőknek ugyanakkor még nem sikerült kiismerniük a Trump-féle amerikai adminisztrációt – erről beszélt az InfoRádióban Csizmazia Gábor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos főmunkatársa.
inforadio
ARÉNA
2026.04.09. csütörtök, 18:00
Böcskei Balázs politológus, az IDEA Intézet stratégiai igazgatója
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet igazgatója
Példátlan katonai akció ukrán részről, J. D. Vance Budapestről üzent Zelenszkijnek és Putyinnak – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Példátlan katonai akció ukrán részről, J. D. Vance Budapestről üzent Zelenszkijnek és Putyinnak – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az ukrán haderő tavaly brit drónokat használt egy, az oroszok által ellenőrzött Dnyipro-híd megsemmisítésére Herszonban. Az eredetileg lehetetlennek vélt művelet a legelső eset volt a hadtörténelemben ukrán tisztek szerint, amikor harci körülmények között, egy drónok vezette akció keretében robbantottak fel hidat - írja a brit Telegraph. A Budapestet tegnap késő éjjel elhagyó J. D. Vance amerikai alelnök csütörtökön kijelentette: Ukrajna és Oroszország számára sem éri meg, hogy "néhány négyzetkilométeren alkudozzanak", és emiatt folytatódjon a háború. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×