Infostart.hu
eur:
364.83
usd:
326.88
bux:
142940.29
2026. október 12. hétfő Miksa
Nyitókép: PIxabay

Ettől talajt fog: új területre veti ki hálóját az EU

Talajaink állapotának meghatározó szerepe van a környezeti minőség alakításában és jelentős hatással van az egészségünkre is - mondta Juhász Anikó, az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára Gödöllőn, a 2024. évi Talajtani Vándorgyűlésen.

Az Agrárminisztérium csütörtöki közleménye szerint a helyettes államtitkár kiemelte, a korábbi támogatási rendszerekkel ellentétben a Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervében megfogalmazott célok közt a vízvédelem mellett kiemelt figyelmet kap a talaj is.

A KAP céljai között hazánk vállalta, hogy 2023-ra, az első támogatási év végére több mint 1 millió hektáron történjen talajkímélő gazdálkodás. A mezőgazdasági termelők – a különböző támogatási programokon keresztül – ennek háromszorosát, összesen 3 millió hektár esetében vállalták azt, hogy talajvédelmi szempontból előnyös gazdálkodást folytatnak.

Juhász Anikó elmondta, fontos az oktatás, a tudásátadás erősítése, és ebben szerepük van az oktatási intézményeknek, civil szervezeteknek, a Magyar Talajtani Társaság szakmai és kutatási programjainak.

2024-ben zárul a „Talajok évtizede”, amellyel az Nemzetközi Talajtani Unió, az IUSS a talajok fenntartható használatának és védelmének fontosságára hívja fel a figyelmet. Célja, hogy elősegítse a talajok védelmét, a talajminőség javítását és a talajjal kapcsolatos tudományos kutatások támogatását. „Ezért idén érdemes számot vetnünk: három nagy feladat áll előttünk” – hangsúlyozta Juhász Anikó.

A termelők négy természeti erőforrással gazdálkodnak, ezek a víz, a levegő, a biodiverzitás és a talaj. Ebből az első háromnak már van uniós szabályozása, a talajnak most készül.

A helyettes államtitkár hozzátette, a talaj állapotának felügyeletéről és ellenállóképességéről szóló irányelv javaslatot 2023 nyarán hozta nyilvánosságra az Európai Bizottság. A tervezet vitája jelenleg is folyamatban van. Kiemelte, kevés olyan szakterület van, mint a talaj, ami az Európai Unióban egy külön kutatási területként jelenik meg, a „Talaj Misszió” keretében. Hazánk uniós elnöksége alatt kiemelt prioritás, hogy a kelet-közép-európai régió 11 tagállama közösen kapjon egy regionális kutatási alapot, és ebben a négy tématerület közül az egyik a talaj legyen. Nagy lehetőség lenne ez a hazai talajtani szakembereknek, hogy célzott források segítségével K+F tevékenységet végezzenek – hangsúlyozta.

A Talajtani Vándorgyűlés háromnapos programja fórumot, lehetőséget biztosít a talajtannal és annak rokontudományaival foglalkozó szakemberek szakmai találkozójára. A rendezvényen szakmai elismeréseket vehettek át a talajtan tudományának legjelentősebb hazai képviselői - közölte az Agrárminisztérium.

Címlapról ajánljuk
Jönnek-e most újabb esők? Vaszkó András meteorológus válaszol

Jönnek-e most újabb esők? Vaszkó András meteorológus válaszol

A nyári hónapok aszályos időjárása után a hétvégén végre jelentős mennyiségű csapadék hullott Magyarországon. Több mérőállomáson is meghaladta a 30 milimétert az eső mennyisége. A részletekről és a következő napok várható időjárásáról Vaszkó Andrást, a HungaroMet meteorológusát kérdezte az InfoRádió. Siklós Gabriella, az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője pedig a hazai tavak, folyók vízszintjéről adott tájékoztatást.

Ukrajna: ezért örül a magyar kormány

Fontos előrelépés a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak ügyében, hogy az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt – jelentette ki a külügyminiszter a közösségi oldalán hétfőn. A fejleményekről Magyar Péter miniszterelnök is hírt adott.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Jön már a forint fordulat? - 350-es eurót jósol egy elemző

Jön már a forint fordulat? - 350-es eurót jósol egy elemző

Alig mozdul a forint: az euró 365 közelében jár, és a magyar deviza a lengyel zlotyval, valamint a cseh koronával szemben is lényegében stagnál, miközben a dollárral szemben gyengül, az árfolyam 326 és 327 forint között mozog. A dollár eközben másfél éves csúcsa közelében jár, a piaci figyelem pedig a közel-keleti feszültségekre és a szerdán érkező amerikai inflációs adatra irányul. A fogyasztóiár-index az egyik utolsó fontos adat lesz a Fed október végi kamatdöntése előtt, amelyre a piac jelenleg 81 százalékos eséllyel változatlan kamatot áraz, egy vártnál erősebb inflációs adat azonban az elemzők szerint ismét napirendre hozhatja a januári szigorítást.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×