Infostart.hu
eur:
364.5
usd:
325.45
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd
Karikó Katalin Nobel-díjas kutatóbiológus, biokémikus beszédet mond az ő és Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus, a CMF ügyvezető igazgatója kimagasló jelentőségű kutatási eredményei előtt tisztelgő emlékérmék kibocsátási ünnepségén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Krisztina körúti épületében 2024. június 18-án.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Az MNB már mérlegeli, drágulhat az ezüstforint

Az ezüst világpiaci ára egy év alatt nagyjából 25 százalékkal drágult, ami kihathat a hazai emlékérme-kibocsátásokra, így azok névértékére és árára is. Az MNB igazgatója erről is beszélt az InfoRádióban a 2025-ös tervek apropóján. Mindeközben újabb ezüstforintokat mutatott be a jegybank, a tavaly Nobel-díjjal kitüntetett két magyar tudós tiszteletére kibocsátott emlékérme iránt rekordközeli érdeklődés volt már megjelenése előtt is.

Egy hét sem kellett hozzá, hogy az összes előjegyzésre felkínált Nobel-díjas emlékérmére akadjon jelentkező, még tél végén, négy hónappal a június 19-i kibocsátás előtt – mondta el az InfoRádióban a jegybank társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója, Hergár Eszter. A gyűjtői és az intézményi érdeklődés már előzetesen akkora volt a Karikó Katalin és Krausz Ferenc tiszteletére kiadott érmék iránt, hogy az MNB az eredetileg tervezett négyezres darabszám másfélszeresét bocsátotta ki. A két-két ezüst és színesfém emlékérme a leghosszabb ideje futó, A magyar származású Nobel-díjasok sorozat keretében jelenik meg. Az első ilyen ovális emlékérmét 2012-ben adta ki a nemzeti bank, azon a 12,5 grammos érmén Szent-Györgyi Albert nemzetközi elismerésére emlékeztek. Érdekesség, hogy 12 évvel ezelőtt még a 925 ezrelék finomságú ezüst névértéke volt 3000 forint, ma ez a szám a színesfém kiadáson szerepel.

A sorozat 8. és 9. tagja az első Nobel-díjas magyar nő, Karikó Katalin biokémikus, valamint a fizikai Nobel-díjjal elismert Krausz Ferenc előtt tiszteleg: mindkét ezüstérme 925 ezrelék finomságú és 7500 forint névértékű. Azonos érmeképpel jelent meg az érmék színesfém változata, ezek névértéke 3000 forint. Mind a négy kibocsátás 6000-6000 példányszámú.

"Az Nobel-díjas gyűjtemény idén újabb darabbal bővül, ugyanis pontosan 30 évvel ezelőtt kapta meg a kémia tudományág területén elért eredményei miatt a legrangosabb nemzetközi elismerést Oláh György" – mondta el Hergár Eszter. Az év végén megjelenő emlékérme – a sorozat többi darabjával megegyező módon – ovális alakú, 12,5 gramm súlyú és 7500 forint névértékű lesz. A verhető példányszámot azonban 4000 darabban határozta meg a jegybank.

Az idei triplázás az oka, hogy jövőre nem jelenik meg újabb darab az egyébként nyitott végű Nobel-díjas sorozatban – tette hozzá a jegybank igazgatója. A 2025-ös tervek között így is összesen 14 tematikában 24 emlékérme kiadása szerepel. A legnagyobb értékű a Szent László király tiszteletére vert egyunciás színarany és színezüst érme lesz – mondta Hergár Eszter, hozzátéve, hogy ezenkívül nyolc ezüst és öt önálló színesfém szerepel a programban. Ez utóbbi között ismét megjelenik a Magyar pásztor- és vadászkutya-fajták sorozat, amelynek első, 3000 forint névértékű színesfém Vizsga darabját a másodlagos piacon jelenleg is 50-100 ezer forint között kínálják. A hatodik elem – várhatóan az év második felében – a kuvasz lesz.

Hergár Eszter az InfoRádióban beszélt az ezüst világpiaci árának alakulásáról, pontosabban arról is, hogy az milyen hatással lehet a hazai kibocsátásra. Legutóbb ugyanis 2021 decemberében változtatott a jegybank, az addig általánosnak tekinthető 10 ezer forintos névértéket 15 ezer forintra emelték az egyunciás ezüstök esetében. Szűk három éve nagyjából 7400 forint volt a nyers ezüst világpiaci ára, jelenleg azonban már 11 ezer forint körül jár. Csak az elmúlt egy évben nagyjából 25 százalék volt a drágulás.

A jegybanki igazgató azt mondta, az év végén vizsgálják meg, hogy a 15 ezer forintos névérték, amelyen az első három hónapban értékesítik az érméket, fedezi-e a kibocsátás költségét. Ebben döntő szerepet játszik a nyersanyag ára, de a tervezés, legyártás és forgalmazás ráfordításával is számolni kell. "A következő lépcső a 20 ezer forint lenne, de erre a lépésre még egyáltalán nem biztos, hogy sor kerül" – mondta el Magyar Nemzeti Bank társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Még mindig tartják a markukat a befektetők  - Így költ el több mint 3500 milliárd forintot a kormány

Még mindig tartják a markukat a befektetők - Így költ el több mint 3500 milliárd forintot a kormány

Mintegy 100 milliárd forinttal kevesebbet, 3510 milliárd forintot költhet a kormány 2027-ben az adósságszolgálattal kapcsolatos kiadásokra, mint az idén – derül ki a pénteken benyújtott költségvetési törvénytervezetből. A dokumentum szerint a devizakötvények kamatára többet fordítana Magyarország, a forintkötvényeken nagyjából 170 milliárd forintot spórolna, miközben a lakosságnak az ideihez hasonló, 800 milliárd forint körüli kamatot fizetne ki. Mindezek alapján fokozatosan, de már megjelenhet az idei hozamcsökkenés a kamatkiadásokban, majd a következő években a kormány arra számít, hogy fokozatosan egyre többet spórolna meg ezen a tételen a költségvetés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×