Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Pexels.com

Hullámvasutazik a tojás ára, de van rá magyarázat

A tojás árát főként a kereslet határozza meg. A húsvéti roham után őszig jelentősen visszaesik a fogyasztás, ez pedig az árakat is csökkenti. Erre a hazai termelők is felkészültek.

A tojásfogyasztás jellemzően ciklikus, vagyis év közben jelentős eltérések tapasztalhatók, ez pedig alapvetően határozza meg a termék árát is. Vannak olyan periódusok, jellemzően a karácsonyi és húsvéti időszak, amikor több, az átlaghoz képest akár 30-40 százalékkal is több tojást fogyasztunk, és vannak olyan időszakok, a nyári hónapok, amikor igen komoly keresletcsökkenés tapasztalható – fogalmazott az InfoRádióban a Magyar Tojásszövetség alelnöke.

Bár a tojótyúkok jellemzően hosszú tenyészidejűek, tehát a termelés lassan képes lekövetni a változást, "az állattartó gazdák igyekeznek hozzáigazítani a forgalomhoz az úgynevezett rotációjukat, vagyis a régi állományok kitelepítését, illetve az új állományok betelepítését" – jegyezte meg Pákozd Gergely. Habár egy tojótyúk életciklusa nem feltétlenül alkalmazkodik ehhez, ezért láthatók olyan időszakok, amikor túltermelés, túlkínálat alakul ki, ami hatással van az árra. „Most is éppen egy ilyen időszakot élünk” – mondta.

A termelők számára az lenne az ideális, ha ezeket a kilengéseket enyhíteni lehetne, mert akkor sokkal nyugodtabb lenne a termelés, ami egyrészt jobb megélhetést eredményezne a gazdáknak, másrészt tervezhetőbbé tenné a konyhapénzt a fogyasztók számára – vélekedett a szakember.

Az árstabilitáshoz elsősorban hosszú távú szerződésekre lenne szükség, szemben a jelenlegi haszonmaximalizálásra törekvő rövid távú kontraktusokkal.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására.  A miniszter vasárnap arról is beszámolt, hogy Keszthelynél új bekötőút építését tervezik, az M76-os az M76-os gyorsforgalmi út előző kormány által betervezett folytatását Sármellék felé, ugyanakkor leállítják, mivel az jelentős környezeti károkkal járna. Magyar Péter miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy átfogó országfásítási és települészöldítési programot indít a kormány, amelynek keretében többek között csemetéket várásol az állam, valamint az önkormányzatok számára elérhető pályázatokat is indítanak. A kormányfő szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×